Az aradi vértanúkra emlékezünk

Október 6-án, hétfőn 14 órától az aradi vértanúkra emlékezünk Kézdivásárhelyen is, a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán. Ahogyan az már több éve lenni szokott, a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös szervezésében tartanak megemlékezést, ahol a két iskola diákjai ünnepi műsorral tisztelegnek az aradi tizenhárom előtt.

Előadóest József Attila verseiből

A Vigadó Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg HOBO (Földes László) előadóestjét József Attila verseiből, Tudod, hogy nincs bocsánat címmel október 10-én, pénteken 19 órától. Az előadás a költő 100. születésnapja alkalmából, a tiszteletére rendezett „József Attila év” (2005) keretében jött létre.

Erdélyi és partiumi református kollégiumok közös tanévnyitója Kézdivásárhelyen

Kilenc erdélyi és partiumi református kollégium tartotta szeptember 21-én közös tanévnyitóját a kézdivásárhelyi református templomban. Igét hirdetett Szegedi László generális direktor, aki a kollégiumok nemzetmegtartó és hiterősítő szerepét emelte ki. Prédikációjában arra is kitért, hogy a kőhalmi diákotthonban 750 gyermeknek volt pótapja, érzi, hogy mi az, ami hiányzik egy ifjú életéből, mi az, amit elfelejtettek ők is, szüleik is.

A ​Kárpát-Medence népei

A történelmi előadássorozat első kézdivásárhelyi előadására 2014. szeptember 26-án, pénteken 18 órai kezdettel, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban kerül sor Kivándorlás a tengerentúlra címmel.

Magyar Filmnapok Kézdivásárhelyen

A Filmtett Egyesület október 3. és 5. között szervezi meg a Filmtettfeszt Magyar Filmnapok 14. kiadását Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban. A műsor az elmúlt év legjobb magyar filmjei közül válogat – köztük lesz például A berni követ (r. Szász Attila) és a Couch Surf (r. Dyga Zsombor) –, valamennyit premierként láthatja az erdélyi közönség.

Global People’s Climate March Kézdin is

Első alkalommal szervezték meg Kézdivásárhelyen azt a nemzetközi eseményt, amelyhez a világon évről évre egyre többen csatlakoznak. A földkerekség legnagyobb klíma-demonstrációját, a Global People’s Climate March-ot szeptember 21-ére időzítették.

Kiválósági díj városunknak

Kézdivásárhely önkormányzatát is jutalmazták az Újrahasznosítás városa versenyben, amelyben harminckét romániai város vett részt. Bennünket a „harcos” kategóriában díjaztak, mint azon települések egyikét, ahol a legtöbb szelektív hulladékot gyűjtötték.

Civil Sétány a parkban: nyolc szervezet mutatkozott be

A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) másodjára szervezett Civil Sétányt Kézdivásárhelyen. A Molnár Józsiás parkban megtartott rendezvényen az érdeklődők megismerhették a civil szervezetek programjait.

Biztatóan alakul a Vasút utca sorsa

Még idén elkezdődhet az utóbbi két évben „feje tetejére állított” Vasút utca várva várt korszerűsítése. Ezzel párhuzamosan, az utolsó negyedévben a Gyárak, a Dózsa György és a Benedek Elek utcák által határolt tér is megújul.

Ünnepeltek a reformátusok

Szombaton és vasárnap tartották az erdélyi és partiumi református iskolák tanévnyitó ünnepségét, ezúttal Kézdivásárhelyen, ahol egyúttal fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Református Kollégium.

Civil Sétány Kézdivásárhelyen

Holnap (szeptember 20-án, szombaton) érdemes ellátogatni a Molnár Józsiás parkba, mivel Civil Sétányt tartunk a kézdiszéki civil szervezeteknek. A rendezvény sikerének köszönhetően, idén már második alkalommal szervezzük meg.

Húszéves az intézmény

Szeptember 20–21-én tartják az erdélyi és partiumi református iskolák hagyományos tanévnyitó ünnepségét Kézdivásárhelyen. Az eseményt minden évben valamelyik református kollégium szervezi meg a tanévkezdés után egy héttel.

A hátsó ajtón közlekednek

Lassan három hónapja már, hogy a polgármesteri hivatal frontján lecserélték a régi ablakokat, jelenleg az épület külső tatarozása zajlik. A munkálatok ideje alatt az intézmény hátsó bejáratán át lehet bejutni az épületbe.

Házasságterápia a Vigadóban

Hétfőn kezdődött, és péntekig tart a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében az az előadássorozat, amelyet Ásó, kapa, nagyharang címmel dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, közismert előadó tart házaspároknak és házasságra készülőknek. Az eseményt a Vigadó Művelődési Ház, a Rebeka Missziós Központ, a Mustármag Családos Közösség és a Búzakalász Családos Közösség szervezi. Az előadások naponta 19 órától kezdődnek, a belépés díjtalan.

Két út aszfaltozását tervezik

A Május 1. és Vágóhíd utcák aszfaltozásához ígért támogatást Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes. Az erre vonatkozó, 50 ezer lejről szóló szerződést Derzsi Gyula alpolgármester szeptember 11-én Csíkkozmáson vette át, a pénzből az említett két utca korszerűsítési terveit fizetik ki.

Településfejlesztési szerződéseket írtak alá Csíkkozmáson

Újra Székelyföldre látogatott Victor Ponta miniszterelnök szeptember 11-én, csütörtökön, aki Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá…