Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala kereskedők jelentkezését várja az Őszi Sokadalom városnapokra, amelyet augusztus 29. és szeptember 1. között tartanak. Fontos megjegyezni, hogy a jelentkezőknek már augusztus 29-én, csütörtökön reggel ki kell pakolniuk, a rendezvény ugyanis egy nappal korábban kezdődik a korábbi évekhez képest!

 

A városünnepre öt kategóriában lehet jelentkezni, mindegyik kategóriában az űrlap kitöltésével, valamint a szabályzat elfogadásával válik érvényessé a jelentkezés.

 

Az első kategóriába a közélelmezés tartozik, a rendelkezésre álló felület 600 nm terület a rendezvény fő helyszínén, a Gábor Áron téren és a Petőfi Sándor utcában (Mozi környéke) a kiszolgáló és a fogyasztói egységet beleértve, valamint 60 nm terület a Molnár Józsiás parkban a kiszolgáló és a fogyasztói egységet beleértve. Túljelentkezés esetén licitet tartunk augusztus 6-án, kedden. A 2–4. kategóriába tartoznak a popcorn, főtt kukorica, vatacukor, fagylalt, édesség, hot-dog, szendvics, saorma, kürtőskalács, lángos.

 

Jelentkezési határidő lacikonyhával: augusztus 5., hétfő 14 óra – kontakt Grubisics Levente 0744-259928

 

Jelentkezési határidő egyéb közélelmezéssel, ipari cikkel: augusztus 19., hétfő 12 óra – kontakt Dénes Zoltán 0267-361974, 129-es belső szám

 

Jelentkezési határidő hagyományos termelőként: augusztus 22., csütörtök 16 óra – kontakt Nagy Brigitta 0726-233518

 

Jelentkezési határidő kézművesként: augusztus 22., csütörtök 16 óra – kontakt László Károly 0745-300346

 

Űrlapok beszerzése és leadása: a polgármesteri hivatal (525400 Kézdivásárhely, Gábor Áron tér, 24. szám) iktatójából, a www.kezdi.ro vagy a www.oszisokadalom.ro honlapról. Ugyan itt lehet kéréseket letenni vidámparkokra is. Nyitvatartás: hétfő–szerda 9–15 óra, csütörtök 9–17 óra, pénteken 9–13 óra. A kéréseket elfogadjuk online is az oszisokadalom@kezdi.ro e-mail címen vagy a 0267/361652-es faxszámon.

 

A 2–4. kategóriában a helyek elosztása a jelentkezés sorrendjében történik, amennyiben többen jelentkeznek a kiszabott helyek számánál, licitet tartunk, amelynek időpontjáról időben értesítjük az érdeklődőket. A kereskedelmi felületek ára és a vásári térkép megtalálható a polgármesteri hivatal iktatójában, illetve a fent említett honlapokon.

 

Befizetési határidő: augusztus 23., péntek 12 óra (kivéve kézművesek és hagyományos termelők). Részletek a szabályzatban.

 

Figyelem! 2019. augusztus 15–18. között, a hivatalos munkaszüneti napok miatt, az Őszi Sokadalomra szánt kéréseket csak fax-on vagy e-mailben tudjuk fogadni! Megértésüket köszönjük!

 

Letölthető dokumentumok:

Szabályzat 2019
Vásári térkép 2019
Jelentkezés lacikonyhával – űrlap letöltése
Jelentkezés hagyományos termékkel vagy kézművesként – űrlap letöltése
Jelentkezés popcorn, kukorica, fagyi, édesség, stb. – űrlap letöltése
Jelentkezés szendvics, saorma, kürtőskalács, lángos – űrlap letöltése
Tanácshatározat
Melléklet


2019. július 22.