Tegnap délelőtt adta át a kivitelező cégcsoport – a Baumaister Kft., a Conico Rt. és az Ördög Kft. – a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceumnál végzett munkálatokat. A terepszemle után Bokor Tibor polgármester és Gábor Rezső iskolaigazgató sajtótájékoztatót tartott.

 

Az elöljáró elmondta: 2007-ben a campus-program keretében indult el az iskola felújítása, de a program csak egy-két évig működött országos szinten, majd pénzhiány és szervezetlenség miatt a beruházások félbemaradtak. 2009-ig közel 4,5 millió lejt költöttek, a folytatásra azonban csak 2014-ben sikerült pénzt szerezni, így a Regionális Operatív Program jóvoltából a napokban befejezték az építkezést.

 

Bokor Tibor azt is elmondta, hogy menet közben nem módosíthatták az eredeti tervet, ezért a felújításból kimaradt a tornaterem és a tanműhely. Az újrakezdés után 18 millió 274 ezer lejes támogatásban részesült az önkormányzat. A beruházás legfontosabb célja – hangsúlyozta – a szakoktatás minőségének javítása, hiszen mindezek után más feltételek között zajlik a képzés, és a beiskoláztatási terv elkészítésekor figyelembe veszik majd a munkaerőpiac igényeit is.

 

A felújítás és bővítés során az iskola nyolc laboratóriummal, két kabinettel, illemhelyekkel, a két épületet összekötő 350 férőhelyes amfiteátrumos aulával, tizenöt tanári lakással bővült, a meglévő étkezdére ugyanakkora felületű emeleti rész került, és a konyhát is teljesen felújították. Bővült a bentlakás is, 180–200 személyt tudnak 5–6 férőhelyes lakrészekben elszállásolni.

 

Gábor Rezső az elmondottakhoz hozzáfűzte: a beruházás nem kizárólag az iskoláé, hanem a városé, és nincs igazuk azoknak, akik megkérdőjelezték, hogy szükség van-e ekkora étkezdére és bentlakásra. A bővítés során kialakított helyiségeket más tanintézmények, óvodák, általános iskolák és civil szervezetek is használhatják. A bútorzat nem szerepelt az eredeti tervben, erre egy éven belül újabb pályázatot nyújtanak be.

 

Forrás: Háromszék, Iochom István



2016. május 11.