A kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási és Koordinációs Központ udvarán szombaton leplezték le a város díszpolgára, Coos Henneveld emlékének szentelt kopjafát a család és tisztelői jelenlétében.

 

A meghitt hangulatban zajlott megemlékezésen elsőként a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöknője, Bálint Olga köszöntötte az összegyűlteket. A 80 éves korában, ez év januárjában elhunyt Coos Henneveld életútjáról beszélve a város és környéke igaz barátját méltatta, aki 15 éven keresztül kitartó munkával jelentős anyagi és szellemi támogatást nyújtott az itteni szociális problémák megoldásában. Jótevőnkre emlékezünk: az emberség példáját, önzetlen segítőkészséget, az egymásért való felelősséget és a másság elfogadásának felemelő érzését tanulhattuk meg tőle – zárta gondolatait a szociális intézmény vezetője.

 

Ezt követően Bokor Tibor polgármester és Bálint Olga leleplezték a Haszmann Pál által faragott kopjafát, majd Kézdivásárhely első embere emlékezett a néhai díszpolgárra. „Olyan ritka személyiség volt, hogy akinek megadatott találkozni vele, sohasem felejtheti el. Hollandiában egy egész támogatói hálózatot épített ki és ezen keresztül több itteni intézményt, szociális létesítményt vett szárnyai alá, személyes kapcsolatain keresztül is nyomot hagyva, hiányát nehéz lesz betölteni. Szavakkal nem lehet megköszönni áldásos munkáját”, fogalmazott az elöljáró.

 

Koos Karssen, Maassluis polgármestere is csatlakozott a felszólalókhoz, beszéde jelentős részét magyar nyelven mondva el, felsorolta a néhai Henneveld érdemeit, hangsúlyozva, olyan emberre emlékeznek, aki nem torpant meg a feladatok előtt, amit kitűzött célul, azt mindig kiharcolta, mi több, humorával mindenkit mozgósítani tudott a közös ügy érdekében. Ezt követően Györgyi Düller Vermesi, a Kézdivásárhelyt segítő maassluisi alapítvány tagja és Henny Duijn-Visscher, a Maassluisi Vöröskereszt elnöknője emlékeztek.

 

Dr. Csiszár Eszter a Kovászna Megyei Vöröskereszt nevében személyes hangvételű búcsúbeszédet mondott: „A sors megtiszteltjének érzem magam, hogy ismerhettem ezt a csodálatos embert, aki nemcsak az egészségügyet, hanem tanügyi és sportintézményeket segített. Nemcsak jelenünkben, hanem jövőnkben is ott lesz, mert új szemléletmódot hozott és irányt mutatott emberszeretetből, önzetlenségből”, mondta, majd megköszönte a családnak, hogy nemes törekvéseiben támogatta.

 

Végezetül Fórika Balázs kántor és a Maassluis Nyugdíjasklub tagjai énekléssel tisztelegtek, a jelenlevő családtagok, intézményi képviselők, magánszemélyek megkoszorúzták a kopjafát, utolsóként pedig az ünnepelt fia, Rob Henneveld köszönte meg az édesapja felé áradó szeretetet. A rendezvény hivatalos részét követően szűk családi körben, kézdivásárhelyi földben helyezték el Coos Henneveld hamvait.

 

Jancsó Katalin



2015. június 10.