A nagysikerű Klausenburg Retro Racing idén Kézdivásárhelyre érkezik. A retró autók bemutatójára és versenyére május 12-14. között kerül sor a kézdivásárhelyi Skat-Kart kartingpályán, előtte parádés megnyitóval startol el a rendezvény a Gábor Áron térről.

 

A kolozsvári szervezésű versenyt immár negyedik alkalommal hozzák tető alá, a szervezők reménye szerint először, de nem utoljára tartják a céhes városban. Az autósrendezvény támogatását – többek között – Kézdivásárhely önkormányzata vállalta. A rendezvény egyedülálló élményt kínál majd azoknak, akik ellátogatnak a Skat-Kart kartingpályára, ám azokat sem hagyja ki, akik esetleg csak a régi autókat szeretnék megnézni. Az ünnepélyes start keretében ugyanis az összes jármű felvonul Kézdivásárhely főterén, május 12-én, pénteken 17 órakor.

 

Az autósverseny további két napján izgalmas futamok várhatók: május 13-án, szombaton és május 14-én, vasárnap 9 és 18 óra között több fordulóban, összesen öt kategória régi autói mérik össze a lóerőket. Az első csoportban az ezer köbcenti alatti autók, a másodikban az ezer és ezerötszáz köbcentis, a harmadikban kétezer köbcentiig, a negyedik kategóriában pedig a kétezer köbcenti feletti autók nevezhettek be. Az ötödik csoport versenyzői rallyautóval indulhatnak. A verseny szabályzata előírja, hogy az első négy kategória autói minimum 25 évesek kell legyenek, az ötödik kategóriában 20 év a minimum autóéletkor. Egy kör 1400 métert jelent, a versenyzőknek összesen 4300 métert kell megtenniük, amelyből 2800 méter az időmérő táv.

 

A verseny mellett egyéb izgalmakat is kínál az egyedülálló esemény: a szervezők ígérete szerint a versenyen többszörös országos rallybajnokok is részt vesznek, valamint olyan autótulajdonosok, akiknek járműve több mint 30 éves. További információkat a szervező Klausenburg Retro Racing honlapján, a www.klausenburgretro.ro-n találnak.

 

Szabályzat

 

 

FELHÍVÁS

 

Felhívjuk figyelmét, hogy a Klausenburg Retro Racing autós verseny ünnepélyes startja Kézdivásárhely főterén lesz, amelyet 2017. május 12-én 17 órától tartanak. A szervezők több mint 70 retró autó felvonulására számítanak. Az esemény zökkenőmentes lezajlása érdekében 2017. május 11-én, csütörtökön este lezárjuk a főtéri forgalmat a Posta épülete és az Iskola utca kereszteződésénél, a Függetlenség utca főtérre vezető szakaszát, az Apafi utcát, valamint a Mester utcától a főtérre vezető utat is. A közlekedés zavartalanul zajlik a Wesselényi utcán át a Kaszárnya felé, valamint a Szacsvay János utcán is.

 

Az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük, megértésüket köszönjük!


2017. április 26.