Az U10-es korosztály számára kiírt, Kézdivásárhely Kupával díjazott jégkorongtornával kezdte meg működését Székelyföld legújabb fedett műjégpályája, amelyet a kézdivásárhelyi stadion és sportcsarnok szomszédságában építettek fel. Az óesztendő utolsó napjaiban lebonyolított hokitornán 14 csapat vett részt, az eredményeket ebben a korosztályban nem jegyzik. A felső-háromszéki torna egyik szünetében sajtóbeszélgetést tartott a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke, Tánczos Barna, illetve az SZJA ügyvezető igazgatója, Nagy Attila.

 

A beszélgetésen ismertették a 2017-es esztendő eredményeit, majd vázolták a 2018-as terveket. Sport téren Nagy Attila a legnagyobb előrelépésnek azt tekinti, hogy minden alközpontban beindult a Korisuli program, a tervek szerint mintegy háromezer előkészítős, első, illetve második osztályos gyermek tanul meg korcsolyázni. Ezt a programot a helyi önkormányzatok bonyolítják le, az SZJA pedig szakmai és anyagi segítséget nyújt. Fontos előrelépés, hogy az SZJA edzőlétszáma növekedett. Az edzőknek szakmai fejlődésük érdekében rendszeresen szerveznek képzéseket, illetve szemináriumokat. A 2018-as esztendő egyik legnagyobb kihívása a Hokisuli program bővítése lesz. „Ahol már működik, mint például Csíkszeredában, világosan látszik az eredménye, hiszen az U8-as korosztályban már több mint ötven gyermek jár jégkorongozni” – mondta el Nagy. Tánczos Barna az infrastrukturális fejlesztésekről beszélve elmondta, befejeződött a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi sátortetős műjégpályáknál az alapozás, januárban a sátor felhúzása következik. Jó hír, hogy a magyar kormány decemberben egy Marosvásárhelyen létesítendő sátortetős műjégpálya építésének finanszírozását hagyta jóvá. Az építkezés még idén elkezdődik.

 

Az SZJA a 2017-es esztendőben minden korosztály számára segítséget nyújtott az alközpontokban. A kisebbek 30–30 rend felszerelést, mezeket, illetve kapusöltözéket kaptak, az U12–14-es korosztályoknak a magyar bajnokságban való részvételét finanszírozták, az U16–U18-as csapatoknak a magyar bajnokságban való részvételi költségeit, emellett korcsolyákkal, ütőkkel és felszereléssel gazdagodtak. Kihívások maradtak bőven az idei esztendőre is. Ilyen a már többször szóba került egyetemista csapat létrehozása, amelyről folyamatos tárgyalások zajlanak a két érintett felnőtt alakulattal, a Csíkszeredai Sportklubbal és a Gyergyószentmiklósi Progymmel. Érdekesség, hogy a székelyföldi jégkorongsportban tapasztalható játékvezetői hiány orvoslására is gondoltak. A hokiösztöndíjas fiataloknak kötelező lesz majd a játékvezetői alapképzés, reméljük, közülük kerülnek majd ki új hokibírók – részletezte Tánczos, aki fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az akadémia jó partnerekre talált a önkormányzatokban és a sportiskolákban.

 

Forrás: szekelyhon.ro, https://szekelyhon.ro/sport/kezdivasarhelyen-ertekeltek-evet-a-hokiakademia-vezetoi#&gid=1&pid=1


2018. január 9.