Paks

A dél-dunántúli „Atomváros” közel 20 000 lakosnak ad otthont Tolna megyében, a Paksi kistérség központjaként. Országos ismertségét legfőképp atomerőművének köszönheti, amely Magyarország egyetlen energiahálózatra kapcsolt erőműve. Kisváros létére igen sok rendezvénynek ad otthont, mint például a Paksi Harmonika Fesztivál, az emelkedett hangulatú Gastro Blues Fesztivál, vagy a Szüreti felvonulás és mulatság.

 

Paks, mint egykori halászfalu, messze földön híres a halászlevéről. Bár a paksi borok nem tartoznak a minőségi borok közé, azért a borászat is a régi városi tradíciók közé tartozik.

 

Bár a két város között már a forradalom után kialakult az együttműködés, ezt 2004-ben sikerült hivatalos keretek közé emelni. A kézdivásárhelyi iskolák diákjai rendszeresen látogattak el az atomvárosba, és fogadtak itthon magyarhoni tanulókat.

 

Nem egy alkalommal érkezett jelentős értékű adomány a város intézményeinek, legutóbbi ezek közül a Molnár Józsiás zenetagozatának eljuttatott hangszerszállítmány, melyet a 2008-as Őszi Sokadalom alkalmával adott át a paksi zeneiskola vezetősége.

 

A Cantus Kamarakórus tagjai is barátokra leltek paksi kollégáikban, de a média közegeiben is alakultak ki együttműködési kapcsolatok (pl. a paksi Fortuna Rádió és a helyi Siculus Rádió között), és a Paksi Hírnök is rendszeresen fellelhető a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár olvasótermében.

 

Paks hivatalos honlapja
www.paks.hu