A nagysikerű Gábor Áron táncdráma a Vigadóban

A Háromszék Táncegyüttes Gábor Áron című táncdrámáját november 26-án, szerdán 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság! Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848-49–es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem mai korunkban is azok, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak.

Futsal: győzött a KSE

A Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben fektette két vállra a Foksányi Progresult. A sportcsarnokban nem volt hiány izgalmakban, a mérkőzés sorsa csak a második félidő derekán dőlt el. Több játékost is nélkülöznie kellett Dobozi Levente edzőjátékosnak, Sánchez eltiltás, Ballesteros sérülés miatt maradt ki a keretből, míg Isac egyetemi elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen.

Téli rajzpályázat

Kézdivásárhely önkormányzata immár harmadik alkalommal hirdet rajzpályázatot óvodások és iskolások számára. Advent, ünnep vagy karácsony témában várjuk a munkákat a polgármesteri hivatal 101-es szobájába vagy a pályázó személy iskolájának/óvodájának titkárságán november 28-ig.

„Petőfi legalább jól néz ki”

Az októberi műsorrend utolsó vendégelőadásának színészei, az udvarhelyi származású Katona László és budapesti kollégái, Kovács Krisztián és Scherer Péter (rendező) kivételes irodalomórára invitálták a Nagy Mózes Gimnázium 16+-os diákjait.

Éld át a hegymászás örömeit Varga Csabával

A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban 2014. november 13-án, csütörtökön 18 órától Varga Csaba hegymászó a 8051 m magas Karakorum hegy megmászásáról tart ingyenes, vetített-képes előadást.

Új mentőautókat kapott Barót és Kézdivásárhely

A Kovászna Megyei Mentőszolgálat az elmúlt hétvégén két új, teljes orvosi felszereléssel ellátott sürgősségi mentőautót vett át az Egészségügyi Minisztérium képviselőitől Kolozsváron. A korszerű járművek a baróti és a kézdivásárhelyi alegységek használatába kerülnek.

Első helyen állnak csoportjukban

Megőrizte veretlenségét a Kézdivásárhelyi SE U16-os női kosárlabda együttese, miután vasárnap az országos pontvadászat 5. körében hazai környezetben 12 ponttal jobbnak bizonyult a Sepsi ISK-nál.

Asztalitenisz: Secuiana-kupa

A nagy hagyományokkal rendelkező Secuiana-kupa alkalmával Kézdivásárhelyen gyűltek össze az ország legjobb gyerek és újonc korosztályú asztaliteniszezői. A kétnapos viadal végén, vasárnap délben a kiírás fővédnöke, Dobra László, a helyi készruhagyár vezérigazgatója díjazta a legjobbakat.

Országos shito-ryu stílusbajnokság és Románia kupa

A rendezvényen 16 karate klub 240 versenyzője vett részt, 8 versenyzővel indultak és összesen 12 próbából (4 kata és 8 kumite) 10 érmet szereztek. A gyerek II-es (8-9 éves) kategóriában Székely Tas indult a shito-ryu országos bajnokságon, és küzdelemben, -30kg súlycsoportban aranyérmet szerzett. A többi tanítvány a Románia kupán vehetett részt, az ő kategoriájuknak már tavasszal meg volt az országos bajnokság.

Kézdivásárhelyi szakács a világbajnokságon

Románia nemzeti ifjúsági szakácsválogatottja november 22–26-án Luxemburgban részt vesz a négyévente megrendezett gasztronómiai világbajnokságon, ahol harminc nemzet több mint ezerhatszáz versenyzője méri össze konyhaművészeti tudását.

„Bízom benne, hogy nem fognak izgulni”

November 8-án, szombaton 19 órától tekinthetik meg a kézdivásárhelyiek a Vigadó Művelődési Ház Macskakő diákszínjátszó csoportjának bemutatkozó előadását, A kis herceget. A darabot Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján Kolcsár József rendezte. Az előadást november 9-én, vasárnap 19 órától megismétlik.

Világrekord-kísérlet: gazdasszonyaink is részt vesznek

Guiness-világrekord a közösségért! jelmondattal szervezi meg a Kaufland Románia azt az eseményt, melynek keretében öt székelyföldi város együtt állíthat fel világrekordot A legtöbb töltelékes káposzta elkészítése egy edényben cím alatt. Kézdivásárhelyről heten töltik majd a káposztát.

Jövőre sem változnak az adók Kézdivásárhelyen

A tervezetthez képest kicsit korábban, november 3-án, hétfőn reggel 9 órakor tartotta soros ülését Kézdivásárhely tanácsa, amelyen nyolc határozattervezet került megvitatásra. A legfontosabb kérdés a költségvetés módosítása volt, amelyben, többek között, a Vasút és a Molnár Józsiás, valamint a Vágóhíd és a Május 1. utcák modernizálási munkálataira előirányozott összegek is szerepeltek.

A kis herceg című mesét mutatja be a Macskakő

A Macskakő diákszínjátszó csoport bemutató előadását november 8-án, szombaton 19 órától tekinthetik meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban A kis herceg címmel. Akik lemaradnak a szombati bemutató előadásról, megtekinthetik azt ismét november 9-én, vasárnap 19 órától. Az előadást Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján rendezte Kolcsár József.