Balettoktatás a Vigadóban

A Vigadó Művelődési Ház tükrös próbatermében hétfőnként 17 órától óvodásoknak és kisiskolásoknak oktatnak balettet. Kézdivásárhelyen szülői igényre szervezték meg a balettoktatást. Kocsis Lilla Tünde táncoktató érdeklődésünkre elmondta, a terem kapacitása miatt a csoportba maximum húsz gyereket fogadnak.

Százhúsz éves az orgona

A kantai Szentháromság római katolikus templomban vasárnap este telt házzal ünnepelték a 120 éves orgonát.
Az ünnepség kezdetén Fórika Balázs kántor vetített képes előadásban ismertette az 1894-ben készült Rieger-orgonát, kitérve a Rieger család és orgonamanufaktúrájuk történetére, majd a templomban található hangszer jellegzetességeit is bemutatta.

Szerdán nyílik a jégpálya

Beköszöntött a tél Kézdivásárhelyre, ezzel együtt eljött a korcsolyázás szezonja is. A jégkorong szakosztály munkatársai rendbetették a pályát, így szerdától indulhat a korcsolyázás, szombaton pedig Mikulás partival is készülnek.

Adventi gyertyagyújtás a céhes városban

Ahogy mondani szokás, ajtóstól érkezett meg a tél Kézdivásárhelyre, szombat este már vastag hótakaró borította a céhes város utcáit, így igazi téli hangulatban gyúlt meg a főtéren elhelyezett adventi koszorú első gyertyája. A hóvihar ellenére többszáz érdeklődő jelent meg a Gábor Áron téren, hogy részt vegyen a gyertyagyújtó ünnepségen.

Környezetvédelmi felelős tanfolyam az asimcov-nál

A 2011.11.25/211-es Törvény 3. és 4. cikkelyének előírása értelmében, azok a gazdasági társaságok, önkormányzatok valamint állami intézmények, amelyek engedéllyel rendelkeznek a hulladékgyűjtésre és -szállításra, kötelesek alkalmazottaik közül kinevezni egy személyt, aki az intézményen belül felel a környezetvédelmi kötelezettségekért.

Kézdivásárhelyi parkolóhelyek kiadása

Értesítjük Kézdivásárhely lakosságát, hogy a városi önkormányzat versenytárgyalást tart a Stadion utcában újonnan kialakított parkolóhelyek kiadására 2014. december 17-én, szerdán, 15.00 órától.

Sárfalván is nekifognak a csatornázásnak

Rendkívüli ülésre hívta össze csütörtök reggel Bokor Tibor polgármester Kézdivásárhely Tanácsát, a folyamatban lévő pályázatokhoz szükséges utólagos határozatok meghozatalára.

Szinetár Dóra karácsonyi koncertje a Vigadóban

A Defender műsor- és rendezvényszervező iroda és a Vigadó Művelődési Ház december 28-án, vasárnap 18 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében szervezi a jólismert magyarországi színművésznő, Szinetár Dóra kézdivásárhelyi karácsonyi koncertjét.

A síküveget is szelektíven gyűjtsük!

Novembertől a kézdivásárhelyi szemétszigetek újabb gyűjtőkonténerekkel gazdagodtak: a papíron és műanyagon kívül ezután az üveget is külön kell választani a szerves hulladéktól. Ezekbe a kukákba ablaküveget és régi tükröt is rakhatunk.

Nyitva tartás a múzeumban

A téli időszakban, március 31-ig a múzeum hétfőnként zárva tart, keddtől péntekig 9–16 óra között látogatható, szombaton pedig 9–14 óra között. Vasárnaponként zárva tart. Február 21-ig látogatható Az étel tisztessége. A polgári étkezés tárgyi emlékei Háromszéken (1870-1945) című kiállítás.

Idén 15 éves a nyugdíjas klub

A Maassluis Nyugdíjasklub ma 17 órától szülinapi összejövetellel köszönti a 80 évnél idősebb tagjait a szervezet székhelyén.

Okos Márton könyvbemutatója

A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár tisztelettel meghívja az érdeklődőket Okos Márton vetített képes előadására és Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába című könyvének bemutatójára november 26-án, szerdán 17 órai kezdettel a könyvtárba.

Osztrák nemzeti est

Melissa Öller, a Zöld Nap Egyesület EVS önkéntese és a Vigadó Művelődési Ház szeretettel meghív mindenkit november 25-én, kedd este 18 órai kezdettel tartandó osztrák nemzeti estre a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermébe.

Udvarhely nyerte a Székely Városok Kupáját

Kézdivásárhely Önkormányzata és Rancz Lajos szervezésében a céhes város sportcsarnokában november 22-én zajlott le a Székely Városok Kupája elnevezésű minifoci torna. Jelen voltak: Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Barót és Kézdivásárhely öregfiú-csapatai.

Vereség a Maros partján, újabb meccs pénteken

Nehéz kiszállásban volt része a Kézdivásárhelyi SE-nek, amely pénteken a Marosvásárhelyi City’us otthonába látogatott a visszavágók első fordulójában. Elszántságban nem volt hiány egyik oldalon sem, a végén azonban a Maros-partiak örülhettek.

Székely NB eredmények

Kézdivásárhely Önkormányzata és a KSE kosárlabda szakosztálya szervezésében november 23-án újabb megmérettetésre került sor a Székely Kosárlabda Bajnokság keretén belül.