Az ötödik Rockkarácsony!

Ami egy egyszerű, családias hangulatú bulinak indult, most már Erdély-szerte híres rendezvénnyé nőtte ki magát. Történetük egyébként több mint hétéves múltra tekint vissza, a születés körülményei elmosódnak az időben, de ebben a formában ötödik éve, hogy ünnepelnek, közösen az erdélyi rockegyüttesekkel.

Az öröm gyertyája is lángra lobbant

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját gyújtották meg december 13-án, szombaton Kézdivásárhely főterén. Az ünnepségen Fejér László Ödön, parlamenti képviselő lobbantotta lángra a harmadik gyertyát, beszédében az öröm-vasárnap lényegét emelte ki.

Víz- és szennyvízhálózat kiépítéséről szavaztak

Rendkívüli tanácsülésen döntött Kézdivásárhely Helyi Tanácsa a városhoz tartozó három falu víz- és szennyvízhálózatának kialakításáról. A munkálatot az első Környezetvédelmi és Szektoriális Operatív Program (POSMediu 1.) keretében végeznék el, amelynek határideje 2015 decemberében lejár.

„A fekete zászlókhoz az önkormányzatnak nincs köze”

Nincs megszabva, hány trikolórt kell kitűzni a román nemzeti ünnepen, tavaly is ugyanennyi volt. Bokor Tibor szerint közvetve a feketezászló-ügy miatt büntetik őket. Rosszindulatról tanúskodik a Kovászna Megyei Prefektúra eljárása, mellyel a kiszabható maximális összegre, ötezer lejre büntette Kézdivásárhely önkormányzatát – vélte mai sajtótájékoztatóján Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.

Advent Terézvárosban

December első napjaiban Terézváros vendége volt Derzsi Gyula alpolgármester és kísérete, hogy Hassay Zsófia polgármester felkérésének eleget téve, együtt gyújtsák fel az ünnepi fényeket testvérvárosunkban.

Élelmiszer-támogatás

Az utóbbi hetekben a városban kézhez vehették szelvényeiket azok a hátrányos helyzetű személyek, akik megfelelnek a kritériumoknak, és a közeljövőben megkaphatják az európai uniós alapokból finanszírozott élelmiszercsomagokat.

​Vízelzárás a Stadion utcában​

A sepsiszengyörgyi Gosp Com Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a „Kovászna megye víz- és szennyvízrendszerének korszerűsítése és bővítése” projekt megvalósítása miatt december 11-én, csütörtökön 16 és 24 óra között szünetel az ivóvízszolgáltatás Kézdivásárhelyen, a Stadion utcában, pontosabban a sportcsarnokban, a Petőfi Sándor iskolában és a városi jégpályán. Az esetleges kellemetlenségekért a fogyasztók megértését és türelmét kérik.

Gospel Christmas

Luiza Zan jazzénekesnő és a Snaps Vocal-Band december 23-án, kedden 19 órától egy különleges karácsonyi koncerttel készül a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében Gospel Christmas címmel. A belépők értéke 10 lej. Elővételben kapható a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában, hétköznapokon 8-tól 16 óráig, valamint előadások előtt egy órával.

Böjte Csaba testvér és gyermekei a Vigadóban

A Vigadó Művelődési Ház szeretettel meghív mindenkit december 18-án, csütörtökön 18 órától a nagyterembe Böjte Csaba testvér és gyermekei Ünnep a lelkünknek című karácsonyváró műsorára. A rendezvényen Böjte Csaba testvér tart előadást, közreműködnek a kovásznai HANGfoglalás együttes, valamint a háromszéki napköziotthonok gyermekei.

Szilveszteri Hahota-kabaré Kézdivásárhelyen

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat január 8-án, csütörtökön 19 órától és január 9-én, pénteken 17 és 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében tartja a Mindjárt megőrülök! című zenés szilveszteri kabaréját.

Karácsonyi vásár a zöldségpiacon

A kézdivásárhelyi zöldségpiac vezetősége karácsonyi vásárt szervez december 18. és 24. között a piac területén. Nem csak az asztalra valót lehet itt beszerezni, hanem a karácsonyfa alá való, egyedi ajándékok közül lehet válogatni!

Nyitva tartás a jégpályán

Múlt héten megnyílt a kézdivásárhelyi jégpálya, ahol a közönségkorcsolyázás mellett jégdiszkóval is kedveskedtek az érdeklődőknek. A téli szezonban hétfő kivételével minden nap nyitva tart a jégpálya kedden, valamint csütörtöktől vasárnapig naponta kétszer is lehet korcsolyázni.

Jónak lenni egy rossz világban

Az adventi koszorú második gyertyáját gyújtották meg december 6-án, szombaton Kézdivásárhely főterén. Az ünnepségen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke lobbantotta lángra a második gyertyát, beszédében Kálnay Adéltól idézett. A gyertyagyújtáson a Cantus Kamarakórus, a Manócska és 3-as számú óvoda, valamint az Apor Péter Szakközépiskola diákjai működtek közre, a Turóczi Mózes iskola részéről pedig Jánosi Zsolt szavalt.

Tanácsosi fogadóóra

Barta Vilmos és Hegedűs Ferenc RMDSZ-es tanácsosok fogadóórát tartanak minden hónap második keddjén 17 órától a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal gyűléstermében!

Felháborodást keltettek a kézdivásárhelyi vízelzárások

Bokor Tibor polgármester csütörtökön délben a városháza gyűléstermében az Aquacov Kovászna megyei Regionális Vízszolgáltató igazgatójának, valamint a helyi víz- és csatornarendszer felújításán dolgozó cégek képviselőinek jelenlétében tartott sajtótájékoztatót az utóbbi hetekben a lakosságnak sok bosszúságot okozó vízelzárások, csőtörések kapcsán.

Cselgáncs Kézdi Kupa

Kézdivásárhely Önkormányzata és a Nagy Mózes Iskolás Sportklub cselgáncs szakosztálya december 6-án, szombaton 16. alkalommal szervezi meg a nemzetközi hírnévnek örvendő Kézdi Kupát a céhes város sportcsarnokában.