Az Ünnepváró elnevezésű programsorozatot immár ötödszörre szervezi meg Kézdivásárhely önkormányzata és a református, valamint római katolikus egyházközség. A programsorozathoz rendszerint csatlakozik a Vigadó Művelődési Ház és helyi egyesületek is, így a gyertyagyújtások mellett kulturális programok, helyitermék- és népművészeti karácsonyi vásár, valamint koncertek is helyet kapnak. Az Ünnepváró november 26-án startol, és várhatóan a Városi Színház szilveszteri előadásával zárul.

 

Minden szombaton, 18 órától adventi gyertyagyújtás lesz a Gábor Áron téren, amelyen a város óvódásai, kisiskolásai és felső tagozatos diákjai működnek közre, valamint a városban működő kórusok. December 10-én ismételten helyi termékeket felvonultató hagyományos termékvásár kap helyet a város főterén. A Mikulás ebben az évben is ellátogat a kézdivásárhelyi gyerekekhez. December 5-én, hétfőn a kézdivásárhelyi, nyujtódi, sárfalvi és oroszfalvi óvodások és kisiskolások kapnak ajándékot a Mikulástól, majd este 18 órától a főtérre érkezik szánján a Mikulás.

 

Immár hagyománnyá vált, hogy az ünnepváró időszakban mind a Molnár Józsiás-iskola, mind a Tanulók Klubja készül karácsonyi koncerttel, előbbi december 21-én, szerdán, utóbbi december 23-án, pénteken hangol ünnepre. A Molnár Józsiás-iskola idén a református templomban tartja koncertjét, míg a Tanulók Klubja koncertjén idén csak a fúvósokat láthatjuk. Koncertekből sem lesz hiány, s bár ezek nagy része még szervezés alatt áll, az már egészen biztos, hogy december 16-18. között ismét RockKarácsony lesz a For You Pubban. Pénteken a Dark Soul Brothers, a Vezuvius, az Exit Rock Band, a Background és a The Crazy Plumbers lép fel, szombaton a Kontrax, a Jazzkaláka, a The Pinwheels, a Revival, a Metropolis és a Prospekt zenekarok veszik át a terepet.

 

Az Ünnepváró programsorozat teljes programja jövő szerdától lesz elérhető a www.kezdi.ro honlapon, addig válik véglegessé az idei kínálat és a Vigadó Művelődési házban zajló események is. A programok nagyrésze ingyenes, a jegyköteles eseményekre a helyszínen vagy elővételben lehet jegyet váltani.


2016. november 16.