A március 15-ei megemlékező ünnepség alkalmával Kézdivásárhely Önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház szavalóversenyt hirdet a város 5–8. osztályos tanulói számára. A verseny időpontja és helyszíne: március 10., csütörtök 16 óra, Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítóterme.

 

Versenyünkre 5-8. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik egy segédeszköz nélkül elmondott verssel jelentkezhetnek. A vers témája: március vagy tavasz.

 

A három első helyezett versmondót díjazni fogjuk, a legjobb pedig a március 15-ei központi rendezvényünkön elszavalhatja versét.

 

Kérjük a kézdivásárhelyi iskolákat, hogy a jelentkező/résztvevő diákok névsorát juttassák el a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájába 2016. március 7-ig.

 


2016. február 3.