Június 20-án, szombaton a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban is megtartják a Múzeumok éjszakáját. Az év legrövidebb éjszakája, a Szent Iván-éj apropóján évente több ezren látogatják az extra programmal nyitva tartó múzeumokat.

Dimény Erika muzeológus elmondta: 18–20 óra között a hat évnél idősebb gyerekek társasjátékok (Activity, barkóba, memóriajáték, mesterségem címere) segítségével ismerkedhetnek a múzeumi anyaggal, az udvaron ugróiskolával, gumizással lazíthatnak az érdeklődők. „Fiatal és felnőtt látogatóinkat arra kérjük, hozzanak magukkal retro társasjátékokat (dominó, malom, sakk, römi, scrabble/szóbokor, marokkó, Ember, ne mérgelődj!, bingó stb.), 18–22 óra között közös játékra lesz lehetőség”, hangsúlyozta a szervező.

 

A múzeum kiállításai – a részben felújított céhes alapkiállítás, a helytörténeti kiállítás, a baba méretű népviseleti gyűjtemény és Gaál András festőművész időszakos kiállítása – ingyenesen megtekinthető ezen az éjszakán, 20 és 21 órakor mindez tárlatvezetéssel. Mindenkit szeretettel várnak!



2015. június 17.