Október 9-én, pénteken 10 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében vehetünk részt a Makám együttes koncertjén. A Napének című friss válogatáslemezen 17 felvétel szerepel, ezek nagyjából lefedik a Makám diszkográfiáját (az eddigi stúdióalbumok száma is 17). Az volt a cél, hogy a Napéneken a Makám minden korszaka rajta legyen.

 

Az első korszak az ősfelállással, a második Grencsó Istvánnal, aztán az énekesnőkkel, Lovász Irénnel, Bognár Szilviával, Palya Beával, Lázár Erikával, Hornai Zórával, végül a jelenlegi Makám-tag Korzenszky Klárával együttdolgozott időszak.

 

A Makámot a magyarországi világzene egyik úttörőjeként szokás emlegetni, szintetizált és több kultúrából hozta össze egyedi muzsikáját. Mint Krulik Zoltán fogalmazott, sohasem törekedett arra, hogy benne legyenek a fősodorban, makacsul járták saját sokszínű útjukat. Az első nyolc-tíz évre alapvetően az improvizatív kamarazene és a strukturalista minimál volt jellemző, a kilencvenes évek közepén Grencsó István szaxofonos beszállásával elmozdultak a szabad zene felé.

 

A Makám együttes tagjai:

 

Korzenszky Klára – ének
Eredics Dávid – klarinét, szaxofon, kaval, furulya
Kuczera Barbara – hegedű, ének
Krulik Zoltán – akusztikus gitár, ének
Boros Attila – akusztikus basszusgitár
Keönch László – dob, ütőhangszerek

 

A belépők ára: 5 lej. Elővételben kaphatók a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában, hétköznapokon 8-tól 16 óráig, valamint előadások előtt egy órával. Helyfoglalás a 0267/361 081-es telefonszámon vagy az office@vigado.ro e-mail címen lehetséges.



2015. október 5.