Számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg tegnap este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti és emeleti kiállítótermében a kolozsvári származású, Veszprémben élő Kádár Tibor tárlata.

 

A  festőművész a diktatúra szorításában, sorozatos zaklatások után, 1988-ban hagyta el szülővárosát, ahol – a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakának végzettjeként – évekig a képzőművészeti líceumban tanított rajzot és festészetet. Jelenlegi kiállítása – portrék, tájképek, kompozíciók – életművének egyfajta összegzése: eredője annak az élménycsomagnak, amit az idei bálványosfürdői, zsoboki, gyimesközéploki és szárhegyi nyár jelentett a művész számára. A kiállítást Jánó Mihály művészettörténész nyitotta meg, a tárlat anyaga Hegedűs Ferenc vállalkozó segítségével került Kolozsvárról Kézdivásárhelyre.

 

Forrás: Háromszék, Iochom István



2014. november 19.