December 2-án, az első adventi gyertya meggyújtásával ismét kezdetét veszi az Ünnepváró programsorozat, amelyet Kézdivásárhely Önkormányzata immár ötödik éve szervez. Az egyhónapos programsorozatba rendszerint bekapcsolódik a Vigadó Művelődési Ház, de a civil szervezetek és egyesületek is. Az adventi gyertyagyújtások mellett kulturális programok, helyitermék- és népművészeti karácsonyi vásár, valamint koncertek is helyet kapnak. Az Ünnepváró december 2-án startol, és a Városi Színház szilveszteri előadásával zárul.

 

Minden szombaton, 18 órától adventi gyertyagyújtás lesz a Gábor Áron téren, amelyen a város óvódásai, kisiskolásai és felső tagozatos diákjai működnek közre, valamint a városban működő kórusok. December 9-én ismételten helyi termékeket felvonultató hagyományos termékvásár kap helyet a város főterén. A Mikulás ebben az évben is ellátogat a kézdivásárhelyi gyerekekhez. December 5-én, hétfőn a kézdivásárhelyi, nyujtódi, sárfalvi és oroszfalvi óvodások kapnak ajándékot a Mikulástól, majd este 18 órától a főtérre érkezik szánján a Mikulás. Karácsonyi koncertekből sem lesz hiány: a Molnár Józsiás Iskola, a Boldog Özséb Plébánia és a Tanulók Klubja is készül ünnephez illő összeállítással. Az iskolások december 22-én, a fúvósok december 23-án hangolnak az ünnepre, a Boldog Özséb templomban december 26-án lesz karácsonyi koncert. A rockosabb karácsony kedvelői pedig december 22-én és 23-án készülhetnek, ugyanis idén ekkor lesz a nyolcadik RockKarácsony.

 

Az Ünnepváró karácsonyra és újévre hangoló programsorozata még szervezés alatt áll, a teljes programja jövő héttől lesz elérhető a www.kezdi.ro honlapon, eddig véglegessé válik az idei kínálat és a Vigadó Művelődési házban zajló események is. A programok nagyrésze ingyenes, a jegyköteles eseményekre a helyszínen vagy elővételben lehet jegyet váltani.

 


2017. november 21.