Fergeteges divatshow-val ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját a kézdivásárhelyi székhelyű KreaKids Stúdió. A közel háromórás gálaműsor betekintést nyújtott az alkotókedvű gyerekek magániskolájának előző évébe, a diákok teltház előtt adtak számot az elmúlt időszak tapasztalatairól, és mutatták be mesés ruhakölteményeiket.

 

Szombaton este kifutóvá változott a Vigadó Művelődési Ház nagyterme, a kreakidsek aprólékosan kigondolt divatbemutatójára ezúttal is rengetegen voltak kíváncsiak. A stúdió megálmodói, Máthé Réka és Erőss Sándor köszöntötték a nagyszámú közönséget, majd átadták a szót Ferencz Barbarának, Pál Annának, Pascu Tamarának és Sárkány Hannának, akik főszervezőként és konferansziéként kalauzoltak végig a sajátosan bemutatott Krea-világon, felelevenítve a 2013-as szülinap óta eltelt egy év fontosabb mozzanatait.

 

A beszámolóból kitűnt, hogy a növendékek nemcsak alkotótáborokban és szakmai kirándulásokon bővítették tudásukat, de a csapatépítésből, a közös élményekből is kivették a részük, így formálódtak igazi összetartó egységgé. A formatervező szakos tanulók alkotásait a kisteremben állították ki, a Bod Péter Tanítóképző diákjainak saját készítésű könyvkiállításával egyetemben. Az est szórakoztatófelelőse Imre Juli és a sepsiszentgyörgyi Gyerekek Palotájának One Beat tánccsoportja volt.

 

A divatbemutatót a legkisebb kreások indították, kartonból készült mesemaszkjaik és karakteres attitűdjük megalapozta a jó hangulatot. Az ezt követő mini kollekciókban – bár többféle technikával és stílusban készültek – az egyéni alkotói szabadság és a fantázia érvényesült, szigorú formai követelmények nélkül. De ez is a KreaKids fő vezérelve, utat engednek az egyéni kreativitásnak.

 

A divattervező-palánták kezei alól utcai viselet és alkalmi ruha egyaránt kikerült, színvilágukban pedig az üdeséget, tarkaságot, melegséget árasztották. A szemrevaló ruhaköltemények közül kiemelnénk a szitanyomó technikával készült pazar kreációkat, a balerinák világa ihlette kisruhákat, a szecesszió korából inspirálódott, aprólékosan kidolgozott ruhakölteményeket, és még sorolhatnánk. Külön dicséret jár a kiváló zeneválasztásért, de a felvonuló modellek frizurája és sminkje is említésre méltó.

 

A KreaKids Stúdióban rejlő lehetőségekről sokatmondóan nyilatkozott hűséges és állandó támogatójuk, Bakk-Vitális Kinga, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyárak vezérigazgatója, aki felemelőnek nevezte a tehetséges gyerekek társaságát. A nadrággyárak jóvoltából három varrógéppel gazdagodott a kreativitásfejlesztő magánintézmény, de három egykori kreás diák továbbtanulását is támogatják. Bánfalvi Tímea, Varga Tímea és Könczei Alpár textilmérnöknek és divattervezőnek készül, saját bevallásuk szerint a KreaKidsnek nemcsak számtalan felejthetetlen élményt, de pályaválasztásukat is köszönhetik.

 

A nagyszabású szülinapi műsort a színpadon zárták a stúdió vezetői, diákjai és szimpatizánsai, tortával és muffinnal ünnepelve meg a közösen eltöltött időszakot.

 

Bartha Zsófia

 


2014. április 7.