Október 12-én, vasárnap 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében tekinthetik meg a Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című táncos produkcióját.
A Bekecs Néptáncegyüttes a gazdag néptánc hagyományú Nyárádszereda együttese, helyieket és környékbeli fiatalokat egyesít. Kezdetben a Bocskai Dalkar és a Nyárádszeredai Önkormányzat segítségével működő néptáncegyüttes 1997 óta viseli ezt a nevet. 2007-től újra szerveződött, irányítója, táncoktatója, koreográfusa Benő Barna Zsolt. Nagy hangsúlyt fektet a helyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszi színpadra. 2007 óta az együttesnek 4 saját nagyműsora született, emellett a tánckar bedolgozott színházi társulatok előadásaiban, ahol a hagyományos néptánc és a modern vagy kortárs táncstílusok is jelen voltak.
A Hagyatékok a Bekecs Néptáncegyüttes legújabb autentikus folklór előadása, amelyből a nagyérdemű részleteket láthatott a Fölszállott a Páva című vetélkedőben, ahol az együttes a döntőig jutott és a Legjobb külföldi előadó különdíjjal tért haza.
Énekel: Diós Brigitta és Ritziu Ilka Krisztina.
Muzsikál Bartis Zoltán és zenekara.
Az előadásra a belépés díjtalan, szeretettel várunk mindenkit!



2014. október 1.