Február 11-én a Fotyogófürdő havas tája diáknapról jól ismert fiatalokkal lesz tele, hiszen első alkalommal szervez téli diákrendezvényt a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet. A FortyogHÓ Feszt névre keresztelt esemény, a Kézdivásárhelyi Diáknapok társrendezvénye a hideg évszakban is mozgásba hozza a céhes város középiskolásait.

 

Aki már részt vett a Kézdivásárhelyi Diáknapokon, az tudja, hogy egy igazán színes kavalkád, rengeteg szórakozással, régi és új baráttal, fantasztikus hangulattal. Aki még nem vett részt, annak most itt a kínálkozó lehetőség.  A szervezők ígérik, színes programból nem lesz hiány, hiszen kíváncsiak a csapatok kreativitására, ügyességére, gyorsagására.

 

„Ha Diáknapokról beszélünk, mindeki napsütésre, melegre, itt-ott feltűnő csapatokba verődött, színes pólót viselő fiatalokra gondol. Ám számunkra fontos, hogy egész évben minőségi szórakoztatást biztosítsunk a kézdivásárhelyi fiatalok számára, összekovácsoljuk az itt élő ifjúságot, így jött egy egynapos téli rendezvény ötlete. Valami újat és különlegeset szeretnénk nyújtani a diákoknak, amelyből remélhetőleg hagyomány teremtődik. A Diáknapokon megszokott jó hangulat nem marahat el, #lészenszórakozás. Ügyességi és szórakoztató programokat tervezünk a résztvevők számára, bízunk benne, hogy az időjárás is támogat minket és #lészenhó is… Viszont úgy szervezzük, hogy az időjárás ne szedhesse kedvünk és ne húzza át a terveink” – nyilatkozta, Szöllősi Tamás, főszervező.

 

A rendezvényre Kézdivásárhelyen tanuló 9-12. osztályos diákcsapatokat várnak (5-7 fő), hogy együtt szórakozzanak a havas mulatságon. Jelentkezési határidő: február 5., 23:59. A regisztrációs űrlap elérhető a Kézdivásárhelyi Diáknapok Facebook oldalon (www.facebook.com/diaknapok.kezdivasarhely).

 

A rendezvény szervezője a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet, partnerei Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, Vigadó Művelődési Ház, Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége (KOVAKÖ), Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT).


2017. február 2.