A hűvös időjárás ellenére több százan látogattak ki szombaton este a Molnár Józsiás parkba, ahol első alkalommal szervezett fényfesztivált a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet. A Szent Iván-éji rendezvényen alkalomhoz illő dalok, mesék, boszorkány-történetek hangzottak el, de volt tűzugrás, interaktív fényfestés, illetve tűzzsonglőr is ámulatba ejtette az érdeklődőket.

 

Már a nyolc órára meghirdetett kezdés előtt gyülekezni kezdtek az érdeklődők a park zenepavilon körüli részén, amelyet fáklyákkal, gyertyákkal és fényfűzérekkel világítottak ki az ifjúsági szervezet önkéntesei. Sok kisgyerekes szülő látogatott ki a rendezvényre, ahol a kicsik Szent Iván-napi énekeket tanultak és meséket hallgattak Bakó Fazakas Zsuzsa és Bodó-Czerék Erika vezetésével, majd Jancsó Katalin a boszorkányok világába nyújtott betekintést. Mivel nem volt lehetőség valódi tábortüzet rakni a parkban, így gyertyákból alkotott tüzet ugrottak át a gyerekek és szüleik.

 

Eközben pár méterrel odébb interaktív fényfestést lehetett kipróbálni Zemba Ákos jóvoltából, melynek lényege, hogy testünk mozgásával irányíthatjuk a videoprojekciót. Az est fénypontját Török Csongor csíkszeredai tűzzsonglőr látványos műsora jelentette, aki profikhoz méltó magabiztossággal mutatta be az egyáltalán nem veszélytelen mutatványokat, a közönség nagy örömére. A háromórás rendezvény alatt közösségi vacsora is zajlott, többen érkeztek otthonról finomságokkal megrakott kosarakkal, amelyeket a helyszínen kellemes környezetben fogyaszthattak el.

 

Az idei rendezvény csak az első lépést jelentette, a szervezők jövőre még nagyobbat, még színesebbet terveznek Szent Iván-éjjelére.

 

Forrás: Székely Hírmondó



2018. június 27.