2014 óta immár negyedik alkalommal ad otthont a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle vetítéseinek. Az idén 17. kiadásához érkezett fesztivál elsődleges célja eljuttatni az erdélyi közönséghez azokat a színvonalas és friss (az elmúlt egy-két évben készült) magyar filmalkotásokat, amelyek egyébként nem kerülnének moziforgalmazásba Romániában.

 

Öt ilyen egészestés alkotás jut el így most Kézdivásárhelyre: van közöttük elgondolkodtató társadalmi dráma egy ötvenen túli szerelemről (Az állampolgár), időutazós thriller (Hurok), egy vidéken házat örökölt városi srác küzdelme a helyi döbrögi ellen (Kojot), vannak Isten háta mögötti benzinkútnál veszteglő bűnözők és prostituáltak (Kút), és egy rettenetes gyilkos, aki egy olyan időszakban szedi áldozatait, amikor „Magyarországon nincsenek sorozatgyilkosok” (A martfűi rém).

 

A válogatáshoz egy öt rövidfilmből álló blokk társul, amelynek minden egyes darabja rangos nemzetközi fesztiválokon futott sikerrel (a Láthatatlanul például Cannes-ban mutatkozott be, a Szép alakot tavaly diák-Oscarra jelölték, a Vulkánsziget című animáció pedig a Berlinalén versenyzett). Nem kapott még esélyt fesztiváldíjra a Filmtettfesztet is szervező Filmtett Egyesület idei, nyári alkotótáborában készült 11 rövidfilm – ezek még annyira újak, hogy ősbemutatójukra a Filmtettfeszt nyújt lehetőséget – alkotóik azonban bizakodva nevezik azokat versenyfesztiválokra is a közeljövőben.

 

A Filmtettfeszt versenyprogramja, a Filmgalopp idén erdélyi témájú dokumentumfilmekre összpontosít: a fiatal helyi alkotók munkáit október 6-án és 7-én nézhetik meg a kézdivásárhelyi és környékbeli filmrajongók. A versenyfilmekre szavazni is lehet a filmtettfeszt.ro oldalon (az egyes filmek adatlapját kell lájkolni), a közönségszavazás nyertese 1000 lej pénzjutalomban részesül. Székelyföldi témát dolgoz fel a kínálat két versenyen kívüli dokumentumfilmje is: a Székely derbi egy fogathajtó verseny története, a Tehenesek pedig a helyi tejtermelők és a hatóságok küzdelmeit mutatja be.

 

A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik. Részletes program és még több információ: www.filmtettfeszt.ro


2017. október 4.