November 16-án, hétfőn 18 órától Dobrudzsai barangolások címmel nyílik meg az idei évad első kiállítása a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében, a 29 éves múlttal rendelkező csíkszeredai Prisma fotóklub alkotásaiból.

 

„Variációk sokaságával állunk szemben, a konkrét és a fiktív több síkon történő, állandó keveredésével, feleselésével. Ez a változatosság alapvető fotóskérdések elgondolását teszi lehetővé mind a néző, mind a fotós számára. A fotóról való gondolkodás, a különböző eljárásokkal való kísérletezés pedig a Prisma fotóklub tagjai számára is elsődleges” – olvashatjuk a fotóklub honlapján. A Prisma fotóklub jelenlegi kiállítása a sokszínűséggel szeretné megajándékozni látogatóit, egy olyan világba enged betekintést, ahol a szerzők utazási élményei mellett portrék és természetfotók is megjelennek.

 

„A kiállításunk egy projekt része, amely során 13 fotós dobrudzsai alkotótáborában készült képek tekinthetők meg. Célja az volt, hogy a fotózáson keresztül megismerjük és másoknak is megmutassuk Dobrudzsa sokszínű nemzetiségeit, ezek együttélését, hagyományait. Reméljük, hogy általa sikerül közelebb hozzuk a magyar közönséghez is ezt a különleges világot, amelyet mi megtapasztalhattunk” – nyilatkozta Péter Izabella, az alkotótábor egyik résztvevője.

 

Az eseményre a belépés díjtalan. A kiállítás megtekinthető november 19-ig, 8 órától 19 óráig. A projekt támogatója Románia Kormánya – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala.



2015. november 12.