A 2014/2015-ös évad utolsó előadásaként a kézdivásárhelyi Városi Színház vendégül látja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió koprodukcióját, a Bányavakságot. Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának második darabját március 30-án, hétfőn 19 órától Toldi és Boér Géza bérletekkel, 31-én, kedden 19 órától Gábor Áron bérlettel tekinthetik meg a Vigadó Művelődési Házban. A trilógia első részét, a Bányavirágot 2013 májusában láthatták a nézők.

 

A hatalomért folyó küzdelemben sokan a tisztességtelen eszközök bevetésétől sem riadnak vissza, legyen bármily csekély is az a hatalom, és bármily komolyak a következmények. A polgármester-választás előtt álló hegyvidéki település első embere foggal-körömmel ragaszkodik féltve őrzött pozíciójához, és rendőrt hív a városból, hogy leleplezze vetélytársa törvénytelen ügyeit.

 

Korrupció és nacionalizmus – két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, ment nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A felszín alatt olyan ki nem beszélt sérelmek és indulatok rejtőznek, amelyek orvoslásához – ha egyáltalán lehetséges ez az orvoslás – még hosszú időnek kell eltelnie.

 

A helyszín a Bányavirágból ismert névtelen település, ahol a reménytelenség és magány fojtogatóbb, mint valaha, talán ezért tűnik egyetlen lehetséges megoldásnak a hatalom megszerzése. Csakhogy a hatalomért folyó harc mindig áldozatokkal jár, gyakran igen súlyos áldozatokkal.

 

A fennmaradó helyek függvényében az előadásra jegyek is válthatók felnőtteknek 20, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lejes áron. Jegyek a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában válthatók munkanapokon 8 és 16 óra között, valamint az előadások előtt egy órával. Helyfoglalás a  0267 360 179 vagy a 0729 058 197-es telefonszámok valamelyikén.

Szereplők:

 

Ince: Szakács László

Iringó: Nagy Dorottya

Izsák: Ördög Miklós Levente

Florin: Bányai Kelemen Barna

Izabella: Czikó Julianna

 

Díszlet- és jelmeztervező: Bartha József

Zeneszerző: Boros Csaba

Maszk: Benő Kinga

Díszlettervező asszisztensek: Bajkó Blanka Aliz, Hotykai Evelin

Zenészek: Fazakas Attila, Pál Tamás, Sándor László

Rendező: Sebestyén Aba



2015. március 24.