Kézdivásárhelyhez köthető híres történelmi személyeknek állít majd emléket az a kiállítótér és installáció, amelyet a CsomóPont Egyesület készül létrehozni a Gábor Áron téri parkban, a virágvarázs helyén. Céljuk egy olyan tér kialakítása, ahol az emberek megpihenhetnek, közben pedig utazást tehetnek a város múltjában.

 

A tér közepére egy fémből készült kiállító-szerkezet kerül, amelyre a Hall of Fame (Hírességek csarnoka) emlékplaketteket rögzítik. A plakettek, amelyek egy közösségi tér szerves részét képezik majd, esti megvilágítást is kapnak. Az egyesület tagjai a közeljövőben hat Kézdivásárhelyhez köthető híres történelmi személyiség plakettjének leleplezését tervezik. Projektjükkel példát kívánnak mutatni a diákok, iskolások számára, de nem csak. Véleményük szerint sok olyan ember emléke merül feledésbe, akik sokat tettek térségünkért.

 

A hírességek csarnoka egy nagyobb, Kézdivásárhely történelmére összpontosító projekt része, amely az Udvarterek nevet viseli. Ennek keretében szeretnék feltérképezni, dokumentálni a régi városközpontot, annak volt lakóit és az egykoron működő céheket. Ezt diákokkal közösen valósítanák meg, hogy a fiatalok járjanak múzeumokba, beszélgessenek idősebb emberekkel, és a kutatás során tanuljanak a város múltjáról, hogy jobban értékelhessék utána a jelent, a műemlék épületeket, a város főterét.

 

Az épületek történetéről rövid leírás készülne, kis rajzzal, ami a műemlékek falára kerül majd, nagyon modern, letisztult, egységes arculattal, amelyet a CsomóPont grafikusai hoznának létre. Az épületek oldalára kerülő táblák grafikáján kontrasztba állítanák a jelent a múlttal, azzal a céllal, hogy tájékoztassák mind az ide érkező turistákat, mind a város lakóit, egyfajta időutazásra hívva őket.

 

Az egyesület tagjai szerint Kézdivásárhely egyik nagy gondja, hogy az ide érkező turisták nem töltenek el igazán sok időt a városban. Viszont úgy látják, ez a projekt kellőképpen érdekes ahhoz, hogy az ide látogatók kedvet kapjanak a barangoláshoz, és jobban megismerjék a települést, hiszen a főtér kialakulásának története egyedi, az udvarterekhez hasonló városstruktúra kevés létezik, ugyanakkor példaértékű az akkori gazdasági élet, a települések és a város viszonya.

 

A projekt Magyarország Kormánya, a Miniszterelnöki Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre. Partnerek voltak Kézdivásárhely önkormányzata és a Tooling Tech Kft.

 

Forrás: Székely Hírmondó, Farkas Áron


2018. augusztus 22.