Megtelt érdeklődőkkel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház csütörtök délután az Ezüst Akadémia előadássorozat első rendezvényét megelőző hivatalos megnyitón.

 

Amint Bokor Tibor polgármester fogalmazott: megelégedéssel nyugtázza, hogy a várakozásokat jóval felülmúló érdeklődés övezi az előadássorozatot, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a helyi önkormányzat és civil szervezetek (a partner Zöld Nap Egyesület és a támogató Pro Sanitate Egyesület) összefogásának köszönhetően érkezhetett el a céhes városba is. „Beigazolódott, hogy nyitottak és érdeklődőek az 50 év felettiek – hiszen elsősorban ők jelentik az előadássorozat célközönségét –, tanulni, új ismereteket szerezni soha nem késő”. Az elöljáró külön köszöntötte a jelenlevő dr. Vitális Sándort, mint legidősebb résztvevőt.

 

Dr. Makó Zoltán, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánja hangsúlyozta: fiatalon úgy érezzük, miénk a világ, a választási lehetőségek sora végtelen, de idősebb korban sem kell ennek másként lennie. Merjünk elszakadni a megszokott, kényelmes helyzetektől, és esélyt adni magunknak új és hasznos dolgok kipróbálására, ismereteink bővítésére. Ne feledjük: edzésben kell tartanunk agysejtjeinket is a szellemi frissesség érdekében, intett.

 

Dr. Szilveszter Szabolcs, a Sapientia Biomérnöki Tanszékének egyetemi adjunktusa, városi tanácsos rámutatott: az előadássorozat igazolja, hogy a felsőoktatási intézmény egész Székelyföld egyeteme, ugyanakkor megköszönte a városi önkormányzatnak, hogy első pillanattól felkarolta, teljes mellszélességgel támogatta az ötletet.

 

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület képviselője is a várakozáson felüli érdeklődést emelte ki, a továbbiakban pedig megtudhattuk, hogy összesen hét előadás lesz, aki ezek 70%-án részt vesz, oklevelet vihet majd haza. A sort dr. Kádár Annamária Én, mint a saját mesém hőse című lendületes előadása nyitotta, amelyről a későbbiekben olvashatnak. 

 

Forrás: Székely Hírmondó



2017. február 27.