Kézdivásárhelyen sorozatosan történnek rongálások, van amikor a frissen ültetett fákkal gyűlik meg a baja egy-egy túlerőben lévő fiatalnak, van amikor éppen a frissen festett padokat „rajzolják át”, vagy éppen törik össze. Általában nem találni a tetteseket, kedden viszont rajtakaptak két fiút, amint éppen egy parki padnak fitogtatták erejüket.

 

Két kiskorú fiatalt fogtak el a helyi rendőrség munkatársai, miközben kedden délután (június 23-án) egy padot rongáltak a Molnár Józsiás parkban. A fiatalok a csavarok kioperálása után a pad léceit kezdték el feszegetni, majd miután sikerrel jártak, szétdobálták őket. A helyi rendőrség egyik munkatársa civilben éppen a parkban tartózkodott, amikor észrevette a rongálókat. Először fotót készített róluk, majd riasztotta munkatársait, akiknek sikerült azonosítani a két kiskorút a kézdivásárhelyi D.B. és K.N. személyében. A fiatalok felszólítást kaptak, szüleiket felkeresték, büntetésre számíthatnak. Annak ellenére, hogy a két fiúról fotó is készült, ezeket most nem tesszük közzé, de a következő rongálók már viszontláthatják magukat az önkormányzat honlapján, valamint az önkormányzat közösségi profilján is.

 

Fogjunk össze a rongálók ellen, becsüljük meg városunkat!



2015. június 26.