Befejeződött a Szabadság utca teljes rehabilitálása, az igencsak forgalmas utcára új aszfaltszőnyeg került, a villanyvezetékek és más szolgáltatók kábelei bekerültek a föld alá, ezzel egyidőben pedig új lámpatesteket állítottak az utcába. A közel három hónapja tartó munkálat most a végéhez közeledik, a parkolók egy részének kifestése maradt hátra. Az önkormányzat munkatársai pedig már megkezdték az irányjelző táblák kihelyezését is, így november 4-től, péntektől egyirányúvá válik a Szabadság utca.

 

Jó lesz figyelni, ha a Szabadság utca felé vesszük az irányt, hiszen péntektől már csak egy irányból lesz megközelíthető az utca. A Szabadság utca a Vállalkozói Inkubátorház előtti résztől lesz egyirányú, a Bertis előtt mindkét irányba lehet majd közlekedni, így a tömbházak közül arra is ki lehet jönni. A Fecske utcában és az Új utcában nem lesz forgalmirend-változás.

 

A forgalmi rendőrség és a helyi rendőrség munkatársai még 2-3 hétig figyelmeztetik azokat az autósokat, akiknek esetleg elkerüli a figyelmét a forgalommódosítás. Eddig tart a türelmi idő is, ebben a periódusban senkit nem büntetnek.

 

További munkálatok a városban

 

Azokban a városrészekben, ahol romlott az utak állapota és kátyúk alakultak ki, elkezdődött a gödrök betömése, valamint útjavítási és járdafelújítási munkálatok zajlanak az Új utcában, amelyre még az idén új aszfaltréteg kerül. Bokor Tibor polgármester tájékoztatása szerint, ha az idő is engedi, ebben az évben még befejezik Oroszfalu egyes részeinek leasztfaltozását, és rehabilitálják a Szabó Jenő utcát is, amely szintén egyirányúvá válik a felújítás után.



2016. november 3.