Csütörtökön tartotta első soros tanácsülését a júniusban megválasztott új testület, amelyben kettővel több, tehát 19 városi tanácsos foglal helyet. Az elöljáróknak tizenöt napirendi pontról kellett döntést hozniuk, közöttük bizottságok összetételéről, az ipari park működési szabályzatáról, a városnapok bérbeadási díjairól, valamint területfelosztásról is. Az utolsó három pont képezte a tanácsülés legfontosabb kérdéseit, amelyekből kiderült: az önkormányzat augusztusban nyújtja be a Kaszárnya és a kantai minorita rendház felújítására összeállított pályázatot.

 

Hegedűs Ferenc RMDSZ-es tanácsos igazoltan hiányzott a júniusi beiktatásról, ezért ő a júliusi soros tanácsülésen tette le a hivatali esküt. Ezután a költségvetést módosították a bevételeknél történt növekedés miatt: 90.000 lej jött be a Nagy Mózes Elméleti Líceumnak és a Turóczi Mózes-iskolának, amit pályázaton nyertek, és 20.000 lejjel növelték a sportpályázatokra szánt pályázati összeget. A módosításban nagyobb tételt képez, összesen 100.000 lejt, a Vágóhíd utcában található lakások fűtésrendszerének rendbetételére elkülönített összeg.

 

A további három napirendi pontban szakbizottságok összetételéről döntött a városi testület. A kulturális- és sportpályázatokat elbíráló bizottságban Nagy Babos Tamás (RMDSZ), Bejan András (RMDSZ), Szabó Vincze Árpád (RMDSZ), Ilyés Botond (EMNP) és Budău Ionuț (Kézdivásárhelyi Választási Szövetség, továbbiakban KVSZ) tanácsosok foglalnak helyet; a lakáskéréseket elemző bizottságban dr. Kelemen András (RMDSZ) mellett Fejér Melinda (RMDSZ) dolgozik majd, a kereskedelmi felületek eladásával foglalkozó bizottságba pedig Hegedűs Ferenc (RMDSZ), Szilveszter Szabolcs (RMDSZ), Gál Elemér (EMNP), Johann Taierling (EMNP) és Budău Ionuț (KVSZ) foglal helyet.  Az ipari park működési szabályzatát figyelő bizottságban szereplő tagok Derzsi Gyula alpolgármester, Hegedűs Ferenc és Szabó Vincze Árpád tanácsosok, valamint Budău Ionuț és Gál Elemér tanácsosok.

 

A továbbiakban a helyi tanács képviselőit nevezték ki a tanügyi intézmények vezető tanácsába, meghatározták a közterületek bérbeadási díját a 2016-os évi Őszi Sokadalomra, a város erdejéből származó faanyag értékesítési- és eladási árát, valamint a mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó pályázatban való részvételt is jóváhagyták, amely egy Kézdivásárhelyhez tartozó erdei út rehabilitálását foglalja magába. A Petőfi Sándor utca 9. szám alatti udvar felosztására vonatkozó kataszteri iratcsomót is elfogadták, amelyre azért volt szükség, hogy az ottlakók és bérlők külön bejáraton használhassák az ingatlant.

 

Augusztusban adják le a pályázatot a Kaszárnya és a minorita rendház felújítására

Bár november végén járna le a leadási határidő, minél hamarabb szeretnék benyújtani a Kaszárnya és a minorita rendház felújítására vonatkozó pályázatot – fogalmazott Bokor Tibor polgármester. A tervek rég elkészültek, a honatyáknak a pályázati költségekről kellett döntést hozniuk. Mindkét pályázat két százalék önrész kifizetésére kötelezi az önkormányzatot, a Kaszárnya pályázati értéke közel 3 millió 800 ezer euró áfával, a minorita rendházé közel 3 millió euró áfával – tájékoztatott Bokor.

 

Az utolsó előtti napirendi pont is ide kapcsolódik, itt fogadták el Kézdivásárhely Fenntartható Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, amely nélkül nincs pályázási lehetőség. A teljes stratégia elérhető a www.kezdi.ro honlapon.


2016. július 21.