Szeptember 19-én, hétfőn Bukarestben, a Balassi Intézetben mutatta be a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a Háromszék – egyszerűen meseszép névre keresztelt rendezvény keretében a megye belföldi turisztikai népszerűsítését szolgáló honlapot, a ViziteazaCovasna.ro honlapot, valamint néhány készen összeállított turisztikai ajánlatot.

 

Kovászna megye több mint 160 nyilvántartott kúriájából több is panzióként működik, néhány pedig vendéglőként, vagy éppen múzeumként szolgál. Becslések szerint 1000-nél is nagyobb számú természetes ásványvízforrás található a megyében, amelyek egy része SPA jellegű szolgáltatást nyújt, relaxációs célokat szolgál.

 

A Balassi Intézetbe érkezők tömény kivonatát kaphatták annak, ami a Háromszékre érkezőket fogadja: az intézmény udvara az üllőhöz csapódó kalapács fémes csengésétől volt hangos, a levegőben a parázson piruló kürtőskalács illata érződött, az épületbe érkezőt a Művészeti Népiskola zenészeinek muzsikája, a vargyasi gyerekek tánccsoportja fogadta. Akik Háromszéktől nem vártak újdonságot meglepődtek: Kovács Gábor Áron séf a hagyományos erdélyi kulináris hagyományos konyhát értelmezte újra modern fogások formájában.

 

Az egyesület által bemutatott csomagok elkészítésében Răzvan Pascu turisztikai marketingtanácsadó komoly lehetőséget lát.  „A turizmus egyet jelent a mosolyokkal, az igazi élményekkel, a megérintő találkozásokkal, legyen szó emberről, vagy tájról – ezt akarjuk megmutatni a Travel Focus Egyesület minden egyes projektjével. Kovászna megyének minden adottsága megvan arra, hogy fontos turisztikai célponttá válhasson: különleges szálláshelyek, korszerű SPA szolgáltatás és nem utolsó sorban az élmények, amelyek a vendéget várják. A most bemutatott turisztikai csomagok éppen ezt a diverzitást képviselik, ami erőteljes érv amellett, hogy a hazai turisták egyre nagyobb számban legyenek kíváncsiak Kovászna megyére” – fogalmazott Pascu, a Travel Focus Egyesület alapítója.

 

Az esemény alkalmával Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Annak ellenére, hogy Háromszék az országos átlag fölött teljesít a turizmus terén azt akarjuk, hogy sokkal többen látogassanak el hozzánk. Kovászna megye egy kincs, amelyet hasznosítanunk fogunk, ehhez azonban elengedhetetlen az érdeklődők kíváncsisága. Ennek érdekében az elmúlt években komoly befektetéseket eszközöltünk úgy a köz- mint a magánszférában.

 

A rendezvényen részt vett Claudiu Vrînceanu a Gazdasági, Kereskedelmi és Üzleti Szféra Minisztériumának államtitkára is, aki üdvözölte a kezdeményezést. Az államtitkár kifejtette: az elmúlt évben Kovászna megyében a turisztikai szegmens 10% százalékkal nőtt 2014-hez képest, az idén ez a szám akár 20%-ra is emelkedhet.

 

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője köszöntőjében elmondta: „A csomagok összeállításával azt az üzenetet akartuk minél több emberhez eljuttatni, hogy Háromszék kiemelkedően érdekes hely, ahol bárkit szívesen látunk.

 

Az eseményen részt vett a közismert médiaszemélyiség, rádiós műsorvezető Daniel Buzdugan is, aki pár szóban – románul és magyarul is – köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy Kovászna megye olyan célpont, amelyet meleg szívvel ajánl bárkinek.

 

A bemutatott csomagok napi ára 55 eurónál kezdődik és elérheti a napi 239 eurót is. A szolgáltatások a szálláson kívül, hagyományos népi mesterségi bemutatókon át, a Haszmann Pál Múzeum megtekintésétől egészen a Bálványos SPA-ban történő kényeztetést is tartalmazhat. A honlap magyar tartalommal az IranyHaromszek.ro címen érhető el.


Invalid Displayed Gallery


2016. szeptember 21.