Az elmúlt hétvégén háromfős hivatalos küldöttség vett részt Mezőkövesd testvérvárosban a városnapokon, és az ehhez kapcsolódó I. Matyó Világtalálkozón.

Mezőkövesden minden év hatodik hónapjában arra emlékeznek, hogy 1464. július 12-én Mátyás király városi rangot adományozott a településnek. Ez alkalom apropóján szervezik meg a városnapokat és matyófesztivált – ez utóbbi pedig idéntől a Matyó Világtalálkozó nevet viseli.

A magyarországi delegáció vezetője, Derzsi Gyula és kísérete részt vettek az ez alkalommal megszervezett programsorozaton, melynek jelentős mozzanata volt Mátyás király szobrának közös megkoszorúzása. A Kavicsos-tó és Szabadidőpark területén található Testvérvárosok parkja pedig három új, a kézdivásárhelyi, berettyószéplak-dólyai, valamint a kiskövesdi küldöttségek által elültetett mocsári tölggyel gazdagodott, a négy település barátságának jelképeként.

Az I. Matyó Világtalálkozó hatodik napját június 20-án nagyszabású Matyó Gála, csárdás Guinness-rekord kísérlet és Matyó Cuháré zárta.

Mezőkövesd és Kézdivásárhely között 1996 óta létezik partnerkapcsolat, tavaly óta évente egy, anyanyelvápolásban jeleskedő kézdivásárhelyi tanuló részesül a matyóföldi település 100 ezer forint értékű ösztöndíjában a Kiss Lázár-díj révén.



2015. június 24.