Pár hete beszámoltunk arról, hogy tisztújítást tartottak a Kézdivásárhelyi SE teremlabdarúgó-szakosztályánál, ahol az elnöki teendőket ezentúl Szabó Vince tölti be. Az alelnöki tisztségben megerősített Ştefan Vasile ugyanekkor bejelentette, hogy a következő szezonban David Madrid Sanchez irányítja a kék-fehér mezes alakulatot. A spanyol szakember az elmúlt idényben másfél hónapig segítette a KSE Futsal munkáját, még elutazása előtt adott exkluzív interjút lapunknak itteni tapasztalatairól, meglátásairól.

 

– Milyen tapasztalatokkal távozik Kézdivásárhelyről?

 

– Nagyon jó volt együttdolgozni a csapattal, annak ellenére, hogy nem sikerült bejutnunk a kupasorozat négyes döntőjébe, nagyon közel álltunk hozzá. Pozitívumként értékelném, hogy a közös munka során látványosan fejlődött a csapatjáték, de a játékosok hozzáállása is. Elégedett vagyok a teljesítményükkel, hiszen mindenki a tőle telhető legtöbbet igyekezett nyújtani. Adódtak apróbb kellemetlenségek is, de szerencsére a városlakók és a szurkolók kedvesen fogadtak, és ez kárpótolt. Rám köszöntek az utcán, elfogadták, és elismerték a munkámat. Sok új dolgot tanultam, jól éreztem itt magam, és kissé szomorúan távozom.

 

– Úgy értesültünk, több ajánlatot is kapott romániai csapatoktól.

 

– Ez így van, viszont én Kézdivásárhelyre szeretnék visszatérni, és folytatni a már megkezdett munkát. Az elkövetkező szezonban nyugodt körülmények között szeretnék dolgozni, anélkül, hogy folyamatos nyomás nehezedne rám, illetve a csapatra. Jó körülményeket találtam itt, szeretném magammal hozni a családomat, nagyon elégedett lennék, ha egy évet itt tölthetnénk együtt. A fiam kétéves, és számomra döntő tényező, hogy csendes, barátságos a város, jó a kapcsolatom a játékosokkal. De feltételeket is támasztottam, változásokra van szükség a KSE Futsalnál. És nem anyagi követeléseim vannak, számomra a pénz nem elsődleges. Fegyelmet és komolyságot várok el. Úgy érzem, hasznára lehetek a romániai futsalnak, mindenképpen itt akarok dolgozni a következő szezonban.

 

– A spanyol televízió szakkomentátoraként dolgozik, illetve magyarországi csapatot is edzett már. Mi a véleménye a romániai teremlabdarúgásról?

 

– Úgy látom, rengeteg potenciál van a romániai futsalban, a magyarországihoz hasonlítva például sokkal erősebb az itteni bajnokság. Amire több figyelmet kéne fordítani, az szerintem az utánpótlás-nevelés, több fiatal játékosnak kéne bizalmat szavazni a pályán. Azt sem tartom helyesnek, hogy a játékosok hol labdarúgást, hol teremlabdarúgást játszanak, ezen kellene változtatni. A bajnokság jó színvonalú, megfelelő munkával nagyon jó eredményeket lehetne elérni nemzetközi szinten is.

 

– Itt tartózkodása alatt látott olyan tehetséges fiatalokat, akikre lehetne alapozni?

 

– Igen. Felfigyeltem olyan játékosokra, mint Gáll Attila vagy Márkos Szabolcs, csak azt nem értem, miért nem voltak a csapatban. Attilát nagyon tehetségesnek tartom, a resicabányai meccsen ő volt a legjobb, ha odaadóan dolgozik, fényes jövő előtt áll. Szeretek tehetséges fiatalokkal dolgozni, és azon a véleményen vagyok, hogy a helybelieknek kell bizalmat szavazni. Azt szeretném, ha nívós, elhivatott csapatunk lenne, amelyet zömében helyi játékosok alkotnak, komoly, a csapat érdekeit előtérbe helyező vezetőséggel. A csapat nem egy emberé kell legyen, hanem a városé!

 

Forrás: Székely Hírmondó, Bartha Zsófia


2015. május 21.