Hatvany Lajos- és Kiss Lázár-emlékdíjak kiírása 2024

Mezőkövesd és Hatvan testvérvárosaink felajánlásából immár tizedik éve, minden tanév elején 100 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet két, az anyanyelv ápolásában jeleskedő kézdivásárhelyi diák. Idén sem lesz ez másként, az alábbi emlékdíjakra várják a pályázatokat:

Fontos hirdetés / gázvezetési munkálatok

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatal értesíti az érdeklődőket, hogy közétette azon iratok listáját, amelyek szükségesek a gázvezetéshez elvégzendő munkálatokhoz fizikai és jogi személyek számára egyaránt. Az iratok listája megtalálható itt: https://www.kezdi.ro/kozerdeku-hirdetes/

Széchenyi szavaival emlékezik idén Kézdivásárhely március 15-én

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – gróf Széchenyi István szavait felidézve szervezi idén a március 15-i programot Kézdivásárhely önkormányzata. Az oktatási intézmények mellett az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Vigadó Művelődési Ház is becsatlakozik egy-egy programmal, felvonulnak a környező falvak képviselői, valamint a lovas- és hagyományőrző csapatok is. Az ünnepi műsornak Tánczos Barna szenátor lesz a díszvendége.

Jelölés a Pro Urbe díjra

2024-ben újra lehet jelölni a Pro Urbe díjra, amelyet a Városi Tanács ítél oda annak a személynek, akire érvényesek a jelölés feltételei. A díjat a város napján, azaz június 28-án adja át az önkormányzat. Jelöléseket március 18-ig lehet küldeni. A Pro Urbe-díjat Kézdivásárhely Városi Tanácsa ítéli oda bármely kézdivásárhelyi vagy Kézdivásárhelyen élő személy számára, aki tevékenységével hozzájárult a város hírnevének öregbítéséhez. Jelölni csak a 70. életévét betöltött személyt lehet, és Pro Urbe-díjat csak élő személynek lehet adományozni.

Karácsonyi móka a W. Wegener parkban * a Karácsonyi Gyermekváros programja

2023-ban is megnyitja kapuit a Karácsonyi Gyermekváros, Kézdivásárhely mesevárosa a W. Wegener parkban. Az esemény szervezője, Kézdivásárhely Önkormányzata, a rendezvény főtámogatója a Wegener Pro Sanitate Alapítvány 2023. december 20–21. között értékes szórakozással tölti meg a délutánokat. Mikulássarok, karácsonyi vásár, szabadtéri játékok, élő Betlehem, és még sok-sok meglepetés vár kicsikre és nagyokra. Az esemény keretében karitatív akcióra is készülnek, és kiosztják a díjakat a rajzpályázat és a mézeskalács verseny győzteseinek.

Gyönyörű rajzok díszítik idén is az önkormányzat köszöntőit

Gyönyörű rajzok díszítik idén is az önkormányzat köszöntőit, hiszen immár tizedik alkalommal hirdette meg téli rajzpályázatát Kézdivásárhely önkormányzata a kézdivásárhelyi és a hozzá tartozó falvak óvodásainak és iskolásainak. Négy kategóriában lehetett nyerni, de ebben az évben sokkal több díjazott van.

Idén is december 20-ig lehet igényelni a nagycsaládos kártyát

Negyedik éve lehet igényelni a nagycsaládos kártyát Kézdivásárhelyen, amely számos kedvezményt biztosít az igénylő családok számára. A nagycsaládos kártya igényléséhez 2023. december 20-ig kell letenni az iratcsomót és néhány kritériumhoz kötött. Azon családok, akik már tavaly megkapták a kártyát, de azóta született új családtagjuk, szintén az alábbi kritériumoknak megfelelően kell eljárniuk.

Ünnepváró programsorozat: karácsonyra hangol a város

Kézdivásárhely önkormányzata ebben az évben is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy együtt hangolja a város lakóit a karácsonyi ünnepekre. A program szervezésében számos támogatóra is talált: a programok a Vigadó Kulturális Központ és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány közreműködésével valósulnak meg.

Ismét rajzpályázat indul

Kézdivásárhely önkormányzata, immár hagyományosan, meghirdeti téli rajzpályázatát, amely eredményeként a négy legszebb rajz karácsonyi üdvözletként tündököl majd az intézmény karácsonyi köszöntőin. A verseny immár 12. alkalommal hirdet rajzpályázatot a kézdivásárhelyi és a hozzá tartozó falvak (Oroszfalu, Szászfalu, Sárfalva és Nyujtód) óvodásainak és iskolásainak. A témák nem változnak: advent, ünnep vagy karácsony témában várjuk a munkákat a pályázó személy iskolájának/óvodájának titkárságán 2023. november 20-ig, hétfőig. A rajzokat zsűri fogja kiértékelni.

Fűtéstámogatás 2023

2023. október 16-tól, hétfőtől lehet igényelni és leadni kéréseket fűtéstámogatásra, a Szociális Igazgatóság órarendje szerint (hétfő, szerda és péntek 8-16 óra, kedd és csütörtök 8-14 óra). Azok a családok folyamodhatnak támogatásért, akik esetében az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1 386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2 053 lej. A fűtéstámogatás teljes értéke a szolgáltató által kiállított számlán lesz feltüntetve.

X Balloon Fest 2023 * program

Második alkalommal, szeptember 15–17. között újra X Balloon Fest a kézdivásárhelyi Fortyogófürdőn. A rendhagyó és látványos fesztivál idei kiadására 12 hőlégballonnal várják a repülni és szórakozni vágyókat, a megye és ország határain kívülről is.

Helyi roncsautóprogram 2023

2023. július 31-én, hétfőn 10 órától lehet jelentkezni a természetes személyeknek a használt autók selejtezésére irányuló helyi roncsautóprogramra. A természetes személyek programba való regisztrációja az AFM által biztosított számítógépes alkalmazáson keresztül történik 2023. augusztus 31-ig, 16:30 óráig, vagy az egyes közigazgatási területi egységek számára elkülönített költségvetés kimerüléséig. 

Tóth Rebeka és Péter Nóra kapja az emlékdíjakat

Díjazták a Kiss Lázár- és Hatvany Lajos-emlékdíjak nyerteseit. Mezőkövesd és Hatvan testvérvárosaink felajánlásából immár kilencedik éve, minden tanév végén 100 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet két, az anyanyelv ápolásában jeleskedő kézdivásárhelyi diák. Kézdivásárhely Tanácsának Kulturális Bizottsága a díjazásnál figyelembe vett minden olyan tevékenységet, amely a magyar irodalommal, nyelvvel és kultúrával kapcsolatos, illetve nemzetközi, országos vagy megyei versenyeken elért eredményeket.

Baka Mátyás kapja a Pro Urbe-díjat

Tanácsülés keretében szavaztak tegnap az idei, kézdivásárhelyi Pro Urbe-díjas személyéről. A titkos szavazáson fölényes többséggel választották meg Baka Mátyás nyugalmazott matematika tanárt, a Bod Péter Tanítóképző egykori igazgatóját. A Pro Urbe-díjat, immár hagyományosan, a városnapok kezdetén, június 28-án adják majd át. 

Június végén pezseg az udvarterek városa

Tizenegy társszervező részvételével tartott sajtótájékoztatón ismertették június 14-én a kézdivásárhelyi Sokadalom idei rendezvényeit: a nagyszabású városfesztivál idén új időpontban, új köntösben és még színesebb kínálattal jelentkezik. A városünnepet az elkövetkezőkben is június 28-a környékén szervezik majd meg, mivel Kézdivásárhely végleges megnevezését János Zsigmond fejedelem 1562. június 28-án Segesváron kelt levelétől számítjuk.

A Személynyilvántartó Iroda közleménye

A Személynyilvántartó Iroda felhívja a lakosság figyelmét, hogy az új határidő szerint a személyigazolványok kiadása a leadástól számított minimum 20 nap. Ezért megkérik az érintetteket, hogy a személyigazolvány lejárati ideje előtt minimum 1 hónappal kérvenyezzék az új igazolványt. Sürgősség esetében ideiglenes személyigazolványt bocsájthatnak ki, de ez más országba történő utazáshoz nem használható.