HU | RO

Kézdivásárhelyi szakács a világbajnokságon

Románia nemzeti ifjúsági szakácsválogatottja november 22–26-án Luxemburgban részt vesz a négyévente megrendezett gasztronómiai világbajnokságon, ahol harminc nemzet több mint ezerhatszáz versenyzője méri össze konyhaművészeti tudását.

Asztalitenisz és atlétika iskola a sportcsarnokban

Új csoportot indítunk asztalitenisz és atlétika iskolánkban. Edzések hetente kedden és csütörtökön 13 és 14 órától. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Jelentkezni lehet a 0754 646 744-es telefonszámon.

Műsorral tisztelgő diákok

Tegnap délután 14 órakor Kézdivásárhelyen, a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán tartottak emlékünnepséget a 13 aradi vértanú tiszteletére. A Református Kollégiummal közösen szervezett műsorban a két iskola diákjai szavalatokkal és zenés műsorral emelték az ünnepi hangulatot.

Új aszfaltszőnyeg a Torjai úton

Önkormányzati, megyei és kormányzati összefogásnak köszönhetően húsz kilométeres útszakaszon kap új aszfaltszőnyeget a Bálványos felé vezető út.

A Gábor Áron téren kívül is van élet

Az Őszi Sokadalom máig elmaradhatatlan színfoltjai a Borudvar és a pityókafesztivál, melyek idén is fontos helyen szerepelnek a programkínálatban. Ugyanakkor extrém sportra és tanulásra is lesz lehetőség az idei városnapokon.

IV. Székölykök Gyermekfesztivál

A Katrosában augusztus 8–10. közt negyedszer megtartandó Székölykök gyermekfesztivál szervezői új ötlettel rukkoltak elő. A távolabbról érkező családoknak a rendezvényt megelőző és követő két napon kirándulást szerveznek Háromszék nevezetességeinek megismerésére.

Új arculatot kapott Kézdivásárhely

Kézdivásárhelyt a régi időktől kezdve az udvarterek városának is nevezik, ezért új arculata is eme jellegzetességekre (udvarteres főtér), valamint a helyi értékekre (kézműves céhes hagyományok) épít.

Átadták az inkubátorházat

Csütörtök délelőtt mintegy ötven meghívott jelenlétében adta át használatra Bokor Tibor polgármester és a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók képviselete a tavaly felépített vállalkozói inkubátorházat.

Legfarsang 2014

Február 28-án, pénteken, 18 órától a Sportcsarnokban újra összeméri kreativitását az öt általános iskola két-két legjobb csapata a városi farsangon.

Macskakő: lesz utánpótlás

Január 21-én, kedden a Vigadó Művelődési Ház felvételt hirdetett 5-8. osztályos diákok számára a Macskakő színjátszó csoportba. A meghallgatásra összesen 35 lelkes diák jelentkezett Kézdivásárhelyről és a környékbeli falvakból is.

Hároméves a KreaKids

A kézdivásárhelyi székhelyű KreaKids Stúdióban lázasan készülnek a harmadik születésnapi ünnepségükre, többek közt divatbemutató, designkiállítás, animációs filmek és meglepetés vendégek is szerepelnek a látványosnak ígérkező programban.

Macskakő színjátszó csoport beszámolója

2014. február 5-7 között, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház próbatermében a Macskakő színjátszó csoport idősebb tagjai Workshop-on vettek részt, Pálffy Tibor színművész vezetésével.

Kinek mesélnek az udvarterek?

Minden emlék származtatható, bár sokszor nem tudjuk, honnan is. Nehéz meghatározni, hogy miként váltunk azzá az emberré, akiknek a mai napon, ebben a pillanatban mondhatjuk magunkat.

Felső-Háromszék kórháza támogatást vár

A kézdivásárhelyi önkormányzat 110 000 lejt különített el idei költségvetéséből a városi kórház résztámogatására, amiből 70 000 lejt a közköltségek fedezésére, 40 000-et pedig javításokra szánnak.