Március 15. emlékére

Kézdivásárhely önkormányzata idén is többnapos programsorozattal készül az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünneplésére. A programsorozat a Zúg Március szónokversennyel veszi kezdetét, és vasárnap este gálaműsorral zárul.

Kemény munka a siker kulcsa

Pár hete a spanyol David Madrid Sanchez spanyol sikeredző segíti a Kézdivásárhelyi SE futsalcsapatának felkészülését. A szakember korábban Győrben nyert bajnoki címet, ezt megelőzően pedig a Caja Segovia edzőjeként a spanyol bajnokság negyedik helyére vezényelte csapatát. A mester március 10-ig edzi a kék-fehéreket, lapunknak adott interjújában elmondta, elsősorban a kemény munkában hisz.

Nőnapi Hangszín

Március 8-án, vasárnap 17 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház és a sepsiszentgyörgyi Voces ProArt Kulturális Egyesület a Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében szervezi meg a Nőnapi Hangszín című rendezvényt.

A Vigadó márciusi műsorrendje

Tartalmas hónappal várja a tavaszt a Vigadó Múvelődési Ház. Bár ilyenkor már a természet csalogatja ki a nézőket, bőven lesz program, amire érdemes bemenni a Vigadóba.

Balázs Lajos könyvbemutatója a Vigadóban

Március 9-én, hétfőn 17 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében mutatja be Balázs Lajos Szeretet fogott el a gyermek iránt című könyvét. A szerzővel dr. Deák Ferenc magyartanár beszélget. Közreműködik Szabó Hedda és Bagoly Anabella.

Tavaszváró tárlat

A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjainak az alkotásaiból nyílik tárlat immár harmadik alkalommal a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti kiállítótermében március 5-én 18 órától, Tavaszváró címmel. Az eseményre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

Idén egy megapályázatban reménykednek

Dr. Kelemen Andrással, a kézdivásárhelyi kórház igazgatójával beszélgettünk az intézmény anyagi helyzetéről, személyzeti gondjairól, felszereltségéről, valamint az idei tervekről.

Legyőzték a tavalyi bajnok csapatot

Február 21-én, szombaton játszotta tétmérkőzését a KSE-ISK női kosárlabdacsapat az Aradi SPL-el. A mérkőzés első felében a vendégek teljesítettek jobban, a nagyszünetre kilenc pontos előnyre tettek szert.

Legfarsang: A Refi megvédte bajnoki címét

Az idei Legfarsang több színvonalas és jól összerakott farsangi előadást hozott, mint az előző években bármikor. Bár az öt középiskola tíz osztályából végül csak hét jött el a megmérettetésre, a bemutatott előadások egytől egyig kigondoltak és szórakoztatóak voltak.

Elbírálták a kulturális- és sportpályázatokat

A városi tanács Tanügyi, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága, többszöri egyeztetés után, elosztotta a sporttevékenységekre és kulturális rendezvényekre szánt összeget, amelyre egy dokumentáció összeállítása révén lehetett pályázni. A sportra, egy félévre összesen 103.380 lejt osztottak szét, kulturális pályázatokra, az egész évre 58.950 lej jutott. A városatyák tehát 162.330 lejről döntöttek.

Vasárnapig döntőznek az U18-asok

A világ leggyorsabb sportágaként emlegetett jégkorongnak számos tehetséges követője akad Kézdivásárhelyen. Márton Sándor utánpótlás-nevelő tevékenységének köszönhetően több felfedezettje a válogatottságig jutott, illetve vannak, akik számára ez a sportág mára megélhetési lehetőséget jelent.

Kiemelten támogatják a sportot

Kovászna Megye Tanácsa idei költségvetésében több mint 1,2 millió lejt különített el sporttal kapcsolatos tevékenységre, ennek részét képezi több kézdivásárhelyi csapat és sportklub támogatása is.

A társulások létrehozása nem opcionális

Romániában 2007 óta létezik a törvény, amely előírja a tömbben élő lakosok tulajdonosi társulásba való tömörülését. Kézdivásárhelyen 5321 tömbházas lakrész létezik, 195 tömbházban. A lakók eddig mindössze 5 lakástulajdonosi társulást hoztak létre, holott a jogilag bejegyzett közösségeknek sokkal több előnye van, mint az egyéni képviseletnek, az épület-rehabilitációra kiírt támogatásoktól a szolgáltatási szerződések újratárgyalásáig. De mit értünk lakástulajdonosi társulás alatt?

Szabó János József könyvének bemutatója a múzeumban

A baróti Tortoma Könyvkiadó könyvbemutató körútjának kézdivásárhelyi eseményére kerül sor február 26-án, csütörtökön 17 órától a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Bemutatásra kerül Szabó János József: A Székelyföld körkörös erődítése 1940-44. című kötete.

Legfarsang

Február 20-án, pénteken, 18 órától a sportcsarnokban újra összeméri kreativitását négy középiskola két-két legjobb csapata a városi farsangon. A Legfarsangnak nevezett megmérettetés a Bod Péter Tanítóképző, a Református Kollégium, a Nagy Mózes Elméleti Líceum és az Apor Péter Szakközépiskola első két helyezett csapata között zajlik.

Először jutott negyeddöntőbe a KSE

Fennállása során először kvalifikálta magát a teremlabdarúgó Román-kupa negyeddöntőjébe a Kézdivásárhelyi SE, miután vasárnap este fordulatos mérkőzésen legyőzte Călăraşi-t. Szemmel láthatóan új lendületet hozott a csapat játékába az egy hónapra érkezett spanyol sikeredző, David Madrid Sánchez.