Januári soros tanácsülésén Kézdivásárhely Helyi Tanácsa módosította a lakónegyedek közti parkolás szabályzatát. A határozat két pontban módosult, és a több autóval rendelkezők, valamint a bérleti szerződések lejárati idejét célozza.

 

A 2013-ban hozott 86-os tanácshatározat a hetedik bekezdés b. pontjában, valamint a kilencedik bekezdésben változott, mindkettő a bérlés feltételeit érthetőbbé, hatékonyabbá teszi. A régi paragrafus értelmében azok az autótulajdonosok, akik több autóval rendelkeznek abban az esetben pályázhattak több parkolóhelyre, ha a parkoló  legtöbb 40 %-a van elfoglalva. Az új bekezdés értelmében az ugyanazon a lakcímre bejelentett több autónak akkor lehet helyet igényelni, ha a helyeket már kétszer meghirdették és nem tartott rá igényt más, parkolóhelyet még nem igénylő lakó. Az első licitkor minden lakó csak egy parkolóhely bérlésére jogosult, a második liciten már részt vehet az is, akinek már van bérleti szerződése és más autó(k) számára is bérelne helyet. A második liciten viszont ebben az esetben is az élvez elsőbbséget, akinek még nincs parkolóhelye.

 

A második módosított pont a bérleti szerződések lejáratát szabályozza. Eddig két évre kötettek a szerződések egy éves hosszabbítással. Az új bekezdés értelmében minden szerződést három évre kötnek, a szerződések lejárati dátuma pedig lakónegyedenként egységes lesz. Tehát ha valaki januárban köt szerződést, az három évig foglalhatja el az adott parkolóhelyet, ha viszont valaki ugyan abból a negyedből novemberben tart igényt egy helyre, annak a szerződésnek a határideje is a januári szerződések lejárati idejével fog megegyezni.

 

A módosított határozat értelmében, amikor egy lakónegyed autótulajdonosainak lejár a bérleti szerződése, az összes helyet újra meghirdetik. Több információért a Városrendészeti Osztályhoz lehet fordulni.

 

Letölthető dokumentumok:

A lakónegyedek közti bérbeadási szabályzat módosítása

Az új szabályzat


2019. február 5.