Az önkormányzat tavaly márciusban írta alá a finanszírozási szerződést egy Turisztikai Információs Központ létrehozására Kézdivásárhelyen. A megvalósítással többszörösen nyer a város: egyrészt az iroda létrehozása egy hiányt pótol a céhes városban, másrészt a főtér egy újabb patinás, régi épületét sikerült ezáltal teljesen rendbehozni. Bokor Tibor polgármester az avatón azt mondta, a megnyitás csak az első lépés, most azon kell dolgozni, hogy az iroda révén minél többet megmutassanak Kézdivásárhelyből és környékéről.

 

Április elsejétől üzemel a Turisztikai Információs Központ a Gábor Áron téren, az iroda jelenleg egy munkatársat foglalkoztat. A projekt összértéke 327 ezer lej, ebből 118 ezer lejt felszerelésre költöttek. Az értékből 272 ezer lej a vissza nem térítendő támogatás, az önkormányzat önrésze 56 ezer lejt volt – tájékoztatott Bokor Tibor polgármester. A pályázat során 90 négyzetméter felületet sikerült felújítani, ami azért fontos, mert eggyel több épület vált hasznossá a főtéren – tette hozzá a városvezető. Bokor hangsúlyozta, a munkának akkor lesz igazi gyümölcse, ha a térségben a turizmusban jártas, vagy a turizmusba befektető szakemberek, vállalkozók is az iroda mellé állnak, partnerként tekintenek rá. Ennek érdekében egy átfogóbb szakmai beszélgetésre készülnek, amelyre meghívják a turizmusban dolgozó vállalkozókat, a szállodák, panziók, rendezvényközpontok tulajdonosait is, hogy együttesen és kölcsönösen tudják majd egymást segíteni a turizmus fellendítése érdekében. Az iroda hétfőtől péntekig 9-17 óráig tart nyitva, hamarosan pedig megoldják azt is, hogy a hétvégén is nyitva legyen.

 

Bokor Tibor polgármester megköszönte Vizi Attila-István és Bartha János munkáját, akik a projektet megírták és lebonyolították.

 

Elérhetőségek:
Cím: 19-es Udvartér 1. szám
Tel: +40-372-249087
Fax: +40-372-249094
E-mail: visit@kezdi.ro



2016. április 5.