Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala alkotói pályázatot ír ki „Szimbólum (totem) Kézdivásárhely Municípium bejárataihoz” címmel, amelyről még novemberben hozott döntést Kézdivásárhely Helyi Tanácsa. A pályázat egy olyan szimbólum megtalálására hivatott, amely a legjobban képviseli a céhes várost. A pályázat több lépésben zajlik, eredményhirdetése 2018. április 25-én lesz.

 

A pályázat elsősorban a Romániai Építész Kamara tagjainak szól, valamint a profilban tanuló egyetemi hallgatók részére, de nem zárja ki más, hasonló területen tevékenykedő szakemberek jelentkezését sem. Az építészek magánszemélyként és jogi személyként is részt vehetnek a versenyben. A pályázatra ugyanakkor jelentkezhetnek képzőművészek, dizájnerek vagy építészhallgatók is.

 

A jelentkezési űrlapok beküldésére 14 nap áll a pályázó rendelkezésére (2018. január 15. és 30. között), ezzel csak szándékát jelzi a pályázásra, a kész terveket, a szabályzatban meghatározott előírások szerint, 2018. március 16-ig kell elküldeni. A pályamunkákról héttagú zsűri dönt, amelynek elnöke Bokor Tibor polgármester, további tagjai pedig Vetró B. András képzőművész, Demeter Enikő építészmérnök, Gál Zoltán, a Romániai Építész Kamara Kovászna megyei tagja, Szilveszter Szabolcs, helyi tanácsos, a projekt kezdeményezője, Nagy Babos Tamás, helyi tanácsos, magyartanár és Ménessy Kinga, a Kommunikációs Iroda vezetője. A három legjobb alkotás pénzjutalomban is részesül, az első díj 2000, a második díj 1000, míg a harmadik díj értéke 500 lej.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell a város nevét magyar, román és német nyelven, valamint a város címerét is. A létesítményt Kézdivásárhely bármelyik kijáratához lehet tervezni, kreatív tervében nincsenek megkötések, de illeszkednie kell a környezetbe, és esztétikailag is kellemesnek kell lennie. Emellett, a pályázat számos kritériumot és szempontot felsorol még, amelyeket a szabályzatban részletesen elolvashat a pályázó.

 

A pályázat eredményhirdetése a www.kezdi.ro honlapon, illetve a közösségi oldalakon történik majd.

 

A VERSENY MENETE:

1. A verseny kiírása: 2018. január 15.

2. A jelentkezési űrlapok beküldésének határideje*: 2018. január 30., 16.00

* Megjegyzés: a jelentkezési lap beküldésével a pályázó jelzi szándékát a pályázásra, de tervet még nem kell küldenie.

3. Kérdések beérkezésének határideje*: 2018. február 1., 16.00

* Megjegyzés: ennek feltétele az űrlap beküldése.

4. Pályázói kérdések megválaszolásának határideje: 2018. február 16., 12.00

5. Pályázatok leadási határideje: 2018. március 16., 16.00

6. A pályázatok kiértékelése: 2018. április 20., 16.00

7. Kiállítás a pályázatokból: 2018. április 23.

8. Eredményhirdetés: 2018. április 25.

 

 

A verseny linkje: https://www.kezdi.ro/totem-palyazat/


2018. január 16.