Elérhető a kézdivásárhelyi városnapok programja, nyugodtan lehet csemegézni belőle, és jegyzeteket készíteni, hogy mely programpontokon érdemes résztvenni az augusztus 26-30. között zajló rendezvényen. Idén először két felvezető napja is lesz az Őszi Sokadalomnak, a hivatalosan kiközölt dátum szerint pedig szerdán veszi kezdetét a városünnep, pénteken pedig már vásári forgatag és koncertek várják az érdeklődőket.

 

Az Urbanizé kertje már vár

 

A Vigadó udvarán idén is hatalmas buli lesz. A jól megszokott helyszínen óriási sátor, valamint gondosan és trendin berendezett tér várja majd az éjszakai baglyokat, és természetesen kedvelt együttesek és lemezlovasok. Pénteken az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sZempöl Offchestra veszi át a terepet. A csapat tagjainak „foglalkozásából” (film, színház) adódik, hogy zenéjük nem marad meg a hagyományos zenei gondolkodás és struktúrák keretei között. A csapatban két vj is helyet kapott, akik élő vetítéseket használnak, ezáltal olyan audio-vizuális eseménnyé alakítva a koncerteket, mely egyedülállónak mondható Erdélyben. És ami a legfontosabb, hogy koncertjeiken sipp-supp táncra pördítenek mindenkit. Először jön Kézdivásárhelyre az ország egyik legismertebb elektronikus zenei együttese, a Şuie Paparude. Aki látta őket élőben zenélni, az tudja: jöhetnek és mehetnek a világsztár dj-k, de a Şuie hajnali live szettjeit még senkinek sem sikerült überelnie. A Şuie után sem lesz pihenés, a fesztiválok közkedvelt lemezlovasa, ShiveR jön ismét hozzánk, akit nem szükséges bemutatni a kézdivásárhelyi közönségnek, hiszen tavaly is bebizonyította, hogy ha ő forgatja a lemezeket, a buli rosszul nem sikerülhet.

 

Turisztikai minikonferencia és szüreti hangulat

 

Új köntösbe öltözteti az erdélyi turizmust idén a Praxis Project marketing és kommunikációs műhelye, a Borudvarban pedig már hétfőtől rajtolnak a koncertek. Az Őszi Sokadalom kiegészítő programjai idén sem adják alább a megszokott színvonalnál.

 

A Praxis Project és a Wise Interact kreatív csapata újra életre hívja a Kreatív Lounge sokadalmi „minikonferenciáját”, ezúttal Innováció a turizmusban címmel. Az előadássorozat szombaton délelőtt startol a Gábor Áron téri nagysátor alatt, ahol vasárnap délig idegenforgalmi vállalkozásokkal, újszerű kezdeményezésekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Pénteken többek között az arculattervezésről, a turizmus újragondolásáról, világhálós fejlesztésekről lesz szó, pozitív példákkal – mint például a marosvásárhelyi Koronka Panzió és Navigator Software vállalkozások – alátámasztva. Vasárnap a háromszéki turizmus kerül górcső alá, egy új helyszínnel kiegészülve: a Kovászna megyei idegenforgalomról szóló kerekasztal a Borudvarban található Kosztándi-képtárban zajlik 11:20 órától.

 

A Borudvar idén sem hanyagolja el a blues-jazz rajongóit, sőt, még egy kis rockabillyvel is „bebolondít”. A programok már hétfőn elkezdődnek, így itt már lehet melegíteni hétvégére az igényes koncertek és karakteres borok kíséretében. Hétfőn a PapaJazz nyitja a fellépők sorát, kedden a helyi Ego Sum biztosítja a jó hangulatot. Szerdán pedig szintén egy helyi zenekar, a The Crazy Plumbers mutatja be frissen elkészült első albumát. Csütörtökön ismét a magyar fővárosé a színpad: a Budapest Ragtime Band koncertezik. Péntektől pedig szüreti hangulat költözik a jó borok udvarába, nedűkóstolással, musttal, népzenével és emelkedett hangulattal. Az első szüreti estén a Prog Organ Band lép fel, szombaton táncház, vasárnap pedig a Perkő néptáncegyüttes emelik tetőfokára a hangulatot.

 

Kultúra és szórakozás

 

Színes programmal készül az a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV) a Sokadalomra. Pénteken, 10 órától kerül sor az Autó Expo megnyitására a Kézdivásárhelyi és Környékbeli Vállalkozók (KKV) Szövetségének szervezésében. A kiállítás a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthető lesz a Kossuth Lajos téren. Ugyancsak pénteken, 11 órától gazdasági fórumot tartanak a Vállalkozói Inkubátorházban, amely során olyan témákat érintenek, mint az ipari park, klaszterek és a HUB-CoWorking. Szombaton, 11 órától kezdődik a már hagyományossá vált Pityókafesztivál a Molnár Józsiás parkban, ezt 10 órától megnyitó előzi meg.

 

Csütörtökön, 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében kerül sor a Városi Színház díszbemutatójára A dolgokról egy földi szellemnek címmel. A darab rendezője Kolcsár József, közreműködik a Mácsafej zenekar. Fekete Vince verseit Ferencz Csaba zenésítette meg, Szilágyi Domokos verseinek felhasználásával a szöveget Kolcsár József és Ferencz Csaba állította össze. Szombaton délután, 17:30-tól, a kisteremben, Kocsis István Árva Bethlen Kata című drámáját adja elő Meister Éva színművésznő, a Nők Egyesületének szervezésében. Ugyancsak szombaton, 18:30-tól, a nagyteremben, a Mezőkövesdi Amarőr Színjátszó Kör (MASZK) az Indul a bakerház című darabot mutatja be. Rendező Budai Károly.

 

A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár különböző gyermekfoglalkozásokkal várja a kicsiket a városnapok alatt. Péntek és szombat délelőtt, 10, illetve 12 órától, a gyerekek papírszínházi előadásokat tekinthetnek meg, ezekhez pedig meseillusztrációkat készíthetnek. Péntek délután, 15 órától Versenyautóval Meseországba címmel kreatív foglalkozásra kerül sor, amely során a résztvevők papírdobozból készíthetnek versenyautókat, majd megtekinthetik A selyemrét című magyar mesefilmet. Szombat délután, 15 órától „bombariadó” lesz a könyvtárban, vagyis egy logikai, együttműködési játék során az I-IV. osztályos tanulók egy robbanószerkezetet kell hatástalanítsanak. A játékra háromfős csapatok jelentkezését várják augusztus 28-ig.

 

Ifiudvar vetélkedőkkel

 

A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) a fiatalokat kívánja megszólítani az Ifjúsági udvar keretén belül, amely a Vigadó Művelődési Ház udvarán kerül megrendezésre szombaton és vasárnap. Az érdeklődők különböző tematikus előadásokat hallgathatnak, illetve csapatvetélkedőn vehetnek részt. A fiatalok kultúrmaraton, buborékfociban, beerpongban és más szórakoztató játékokban tehetik próbára tudásukat, kreativitásukat, kitartásukat. A szervezők 5 fős csapatok jelentkezését várják. Az első három helyezett csapat nyereményben részesül.



2015. augusztus 26.