Az OMEGA együttes zárja a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom városünnepet augusztus végén. Az idei városnapok megtartja az értékszüret mottót, és ennek égisze alatt a változatos, de értékközvetítő programokra koncentrál. A középpontban és a központban marad a kézműves- és hagyományos termelők vására, újra lesznek esernyők, és az esti bulik fellépőlistája is végleges már. A színpadi programot Keresztes Ildikó, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint Homonyik Sándor erősíti. A városnapokat augusztus 25-28. között tartják Kézdivásárhelyen.

 

„A négy éve megálmodott programpolitikán nem változtattunk, a központban marad a több mint 130 kézművest és hagyományos termelőt felvonultató vásár, ezt a számot pedig egészen biztosan idén is tudjuk tartani” – vezette be a sajtótájékoztatót Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. „A gyermekváros marad a központban, a Pityókafesztivál ebben az évben is a Molnár Józsiás-parkban lesz, a Borudvar szervezői pedig úgy értesítettek, hogy náluk egész hétvégén szüret lesz, népzenével és néptánccal” – tette hozzá az elöljáró. „Az Őszi Sokadalom zárókoncertje mindig a legnagyobb érdeklődésnek örvend, amelyet rendszerint – és idén is – tűzijátékkal zárunk. Nagy öröm, hogy sikerült egy olyan zenekart meghívni, akik sosem jártak Kézdivásárhelyen, akik 54 éve vannak a pályán, a magyar zene ikonikus alakjai, talán azt is mondhatjuk, hogy azon kevés magyar zenekarok közé tartoznak, akik nemzetközileg is ismertségre tettek szert és elismerik őket ma is. Az Őszi Sokadalom zárókoncertjét az OMEGA együttes adja vasárnap este 21 órától. A koncert a 25 éves New Fashion Rt. és a Zarah Moden Kft. készruhagyárak ajándéka” – jelentette be a város első embere.

 

A pénteki napot kicsit zúzósabbra tervezték, jön Keresztes Ildikó zenekarával, utána Ganxsta Zolee és a Kartel lép fel. Szombaton Homonyik Sándor szintén zenekaros felállással lesz az Őszi Sokadalom vendége. A program többi részében a helyi zenekarok kerülnek előtérbe, „sosem volt annyi helyi meghívottunk, mint idén lesz” – summázott Bokor Tibor.

 

Sokszínű kísérőprogramok, elmaradhatatlan látványelemek

 

A helyi zenekarok listáját Ménessy Kinga, az Őszi Sokadalom főszervezője ismertette, eszerint pénteken, a hagyományos vásári nyitón a Tanulók Klubja fúvósai és mazsorettcsoportjai indítják az ünnepet, majd a kovásznai és kézdivásárhelyi tagokat felvonultató Chop Snobs együttes ad koncertet. Szombatra az Open Stage humor- és zenés produkcióját hívták meg, az előttük megszólaló koncert még szervezés alatt áll. Vasárnap a kézdivásárhelyi tehetség, László Attila újra hazai pályán énekel, majd Rúzsa Magdi legismertebb dalaival jön a Black Velvet zenekar.

 

„Köszönet illeti a szervező partnereinket, hiszen az elmúlt négy évben egy nagyon erős csapat állt össze, akik idén is első szóra vállalták a rájuk eső rész megszervezését” – mondta a szervező, majd ismertette a partnereket. A gyermekvárost idén is a Kovászna megyei Caritas vállalta arra a modellre, amit az elmúlt két évben megszokhattunk tőlük. Az esti bulikat az Urbanizé csapata viszi idén is, az ifiprogramokat a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet. Az utcazene egy helyszínen, de változatos programmal készül, ennek szervezésével idén is Tofán Leventét bízták meg, a rengeteg kézművest pedig a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület, nevezetesen László Károly és Veres Ferenc toborozza. A hagyományos vásárral a polgármesteri hivatal foglalkozik.

 

Az Őszi Sokadalom nyitónapján, augusztus 25-én, csütörtökön a Vigadó Művelődési Ház és a Városi Színház is újra kinyitja kapuit, az évadnyitó előadást ezen a napon tartják. A felsorolt kísérőprogramok részleteire még visszatérünk.

 

„Tavaly a látvány tartolt igazán a városnapokon, amire ebben az évben is nagy hangsúlyt fektetünk. Az esernyőket mindenképp megtartjuk, és még legalább két helyszínt szeretnénk varázslatossá, vonzóvá tenni” –  zárta gondolatmenetét Ménessy Kinga.

 

Urbanizé Garden éjszakázáshoz

 

Amikor a színpadi program véget ért, hajnalig tartó szórakozás várja az érdeklődőket a Vigadó udvarán felállított partisátorban. Az Urbanizé bulik két szervezője, Máthé Zoltán és Hodor Levente ismertették a programot, amely szerint pénteken Azteca + Manó és Dubgrade, szombaton Gojira + Planet H, Shiver és Jumbo lemezlovasok szolgáltatják a hangulatot. Napközben a CsomóPont egyesület Noise táborának az installációit állítják ki.

 

Az Őszi Sokadalom folyamatosan frissülő honlappal rendelkezik, ez elérhető a www.oszisokadalom.ro webcímen.


2016. július 18.