Hétvégén Kézdivásárhelyen rendezték meg a Klausenburg Retro Racing névre hallgató retróautó-bemutató és -verseny hetedik kiadását, amely a szombat délelőtti eső ellenére ismét sikeresnek bizonyult.

 

Péntek délután a Gábor Áron téren minden készen állt a céhes városban másodszor rendezett esemény ünnepélyes megnyitójára, ahol a szép számban összesereglett érdeklődőknek Horațiu Anghel szervező mutatta be a felvonuló hatvan retróautót és tulajdonosaikat. Az időjárás is kegyesnek bizonyult, hiszen a kiadós nyári zápor az utolsó versenyző elvonulása után eredt el. Szombaton a fortyogófürdői Skat Kart gokartpályán esőben startolt az autósviadal, amely során a résztvevők három kategóriában – klasszikus, valamilyen módosítással rendelkező és rally – mérték össze erejüket, ám a délutáni futamokra már a nap is előbújt, így a lelátó is benépesült.

 

Leglátványosabbnak ezúttal is a túlnyomórészt profi versenyzők által vezetett raliautók versenye bizonyult, ám a győztes kiléte ezúttal sem volt kérdéses. Az országos hegyi szakaszon (VTM), illetve a kartingbajnokságban is versenyző kolozsvári Trifu Mihai, aki bevallása szerint kikapcsolódni maradt itt családjával az országos gokartbajnokság futamai után, a kimondottan hegyi szakaszon való versenyzésre készült Dacia Novájával nemcsak rendkívül gyorsan, hanem látványosan is vezetett, újabb fölényes győzelmet aratva. A brassói Ciprian Lupu mozgássérültként idéntől az országos VTM-bajnokság rendszeres résztvevője átalakított Citroen C2-jével. „Az eddigi versenyeken rengeteg biztatást kaptam versenyzőtársaimtól és a közönségtől egyaránt, ami megerősített abban, hogy jól döntöttem, hogy beneveztem.”

 

A sepsiszentgyörgyi Bedő Barna volt az egyetlen versenyző, aki 25 évnél fiatalabb autóval, egy BMW E46-ossal vett részt a futamokon. „Egy E30 M3-as »Mackó« BMW-vel neveztem a versenyre, ám motorgondok miatt meg kellett válnom tőle, és most barátkozom ezzel a két hete hozzám került autóval”, fejtette ki lapunknak.

 

A 12 éves, kolozsvári Duma Bogdan idén új autójával, egy Citroen Saxoval vett részt az eseményen, amellyel a legifjabb FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) -licenccel rendelkező pilótaként az országos VTM-bajnokságban és az európai ralikrossz-bajnokságban is versenyez. „Álmom továbbra is az, hogy a túraautó-világbajnokságban (WTCC) versenyezhessem”, summázott.

 

– A kezdeti eső ellenére – ami a versenyzők számára megszokott dolog – sok érdeklődő volt jelen a futamokon is, ami ismételten bizonyítja, hogy jól döntöttem, amikor Kézdivásárhelyre is elhoztam az immár négy településen (Arad, Dés, Ploiești, Kézdivásárhely) zajló rendezvényt. Köszönet illeti a támogatásért a helyi önkormányzatot és Ștefan Luciant, a Skat Kart tulajdonosát, és bízom benne, hogy még sok évig visszatérünk – osztotta meg lapunkkal az eseményt 2014 óta szervező Horațiu Anghel.

 

Forrás: Székely Hírmondó



2018. június 27.